GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK

Továbbra is vonzók vagyunk
La Baule. Noha Európa, s elsősorban nyugati fele változatlanul a legvonzóbb a közvetlen külföldi befektetésekhez, a kontinens mindkét fele sokat veszített vonzerejéből – állapította meg az Ernst & Young nemzetközi üzleti tanácsadó legfrissebb tanulmányában.

Továbbra is vonzók vagyunk

La Baule. Noha Európa, s elsősorban nyugati fele változatlanul a legvonzóbb a közvetlen külföldi befektetésekhez, a kontinens mindkét fele sokat veszített vonzerejéből – állapította meg az Ernst & Young nemzetközi üzleti tanácsadó legfrissebb tanulmányában. A megkérdezettek fele mondta azt, hogy Nyugat-Európa a legvonzóbb. Második helyre a befektetői véleményekben, Kína került, míg Kelet-Közép-Európa a megkérdezettek 39 százalékánál szerepelt vonzó befektetési helyszínként. Kelet-Közép-Európa még így is, egyetlen százalékponttal, az Egyesült Államok elé került. Szlovákiával szemben Lengyelország és Csehország mellett Magyarország vonzereje viszont visszaesett, elsősorban amiatt, hogy teret veszítettek az alacsony költségű termelési lehetőségek biztosításában. (m, t)

Audi A3 Cabriolet Győrből

Győr. Az új, kompakt Audi A3 Cabrioletet Győrött, az Audi Hungária Motor Kft.-nél szerelik össze ez év végétől – közölte Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke. Stadler szerint az Audi 3 Cabrioletet ez év végén mutatják be a nyilvánosságnak, míg piaci bevezetése 2008 tavaszán várható. Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy jövőre hány kocsi hagyja el a győri gyártósort, mivel a gyártást elsősorban a kínálattól teszik függővé. Az Audi Hungária 2006-ban összesen 1,893 millió motort és 23 675 járművet gyártott, 11,8 százalékkal, illetve 92,4 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?