GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK

Támogatott idegenforgalom
Pozsony. A gazdasági tárca megbízásából készült tanulmány szerint Szlovákia kiemelten támogatott idegenforgalmi régiói Gömör, a Felső-Garam vidéke, Liptó, Sáros és a Tátra lesznek.

Támogatott idegenforgalom

Pozsony. A gazdasági tárca megbízásából készült tanulmány szerint Szlovákia kiemelten támogatott idegenforgalmi régiói Gömör, a Felső-Garam vidéke, Liptó, Sáros és a Tátra lesznek. A tanulmány az országot 21 régióra osztotta aszerint, hogy mely régióknak lenne a legnagyobb szüksége a támogatásra. Pavol Rusko gazdasági miniszter szerint a felosztásnál figyelembe vették, hogy az egyes régiókban mekkora a munkanélküliség aránya. (TASR)

Új módszerrel valljuk be az áfát

Pozsony. A hozzáadottérték-adót a jelenlegi módszerrel az áprilisi adózásnál vallhatjuk be utoljára. Erre a hónapra, az európai uniós csatlakozásunkat követően, május 25-ig vallhatjuk be az adónkat. Akik negyedéves adóbevallást adnak le, azok ezt a második negyedévre július 25-ig tehetik meg. A május elseje után kiadott áfás számlákon azonban már az új azonosító számot tüntetik fel. Az új azonosító az ország kódját, vagyis az „SK” jelet, és egy tíz számjegyet tartalmazó kódot fog tartalmazni. (TASR)

Stagnáló hitelezés az UniBankánál

Pozsony. Az UniBanka az első negyedévben 115,07 millió koronás nyereséget ért el, ami a felével több az előző év profitjához képest. Az ügyfelek által a pénzintézetnél elhelyezett betétek 11,16 milliárd koronával nőve, elérték a 35,29 milliárd koronát. A bank által nyújtott hitelek ugyanakkor nem nőttek az előző évhez képest, vagyis az első negyedév végére 18,7 milliárd koronát tettek ki. (SITA)

Többen gondolunk a nyugdíjra

Pozsony. A tavalyi év végig 603 640 ügyfelük volt a járulékos nyugdíjbiztosítóknak – derül ki a Járulékos Nyugdíjbiztosítók Szövetségének elemzéséből. A szövetség a hazai piacon működő négy járulékos nyugdíjbiztosítót, a Tatry-Sympatiát, a Credit Suisse Life & Pensionst, a Pokojt és a Stabilitát tömöríti. E négy biztosító a tavalyi év végig 12,09 milliárd koronás bevételt könyvelhetett el, ami mintegy 4,29 milliárd koronával haladja meg a tavalyi év bevételeit. (TASR)

Növekvő bevétel az üzletláncoknál

Pozsony. Szlovákia 10 legnagyobb üzletlánca tavaly 75,8 milliárd koronás forgalmat ért el, ami mintegy 8 százalékkal haladja meg az előző év teljesítményét. Az üzletláncok bevételeinek növekedése azonban korántsem a lakosság javuló vásárlóerejének, hanem a növekvő áraknak és a gombamód szaporodó üzleteknek köszönhető. A legelégedettebb a tavalyi évvel a Tesco lehet, amelynek a bevételei csaknem 8 százalékkal, 17,8 milliárd koronára nőttek. A második helyen a Metro végzett, 13,6 milliárdos bevétellel, a harmadikon pedig a Billa, 9,3 milliárdos bevétellel. Az egyedüli üzletlánc, amelynek csökkentek a bevételei, a Carrefour volt. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?