GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK

Óvakodjunk
a hitelcsalóktól
Pozsony. A Tatra banka figyelmezteti a lakosságot, hogy csalók próbálnak meg visszaélni a nevével. A csalók a bank alkalmazottainak adják ki magukat, azt állítva, hogy a szokásosnál gyorsabban el tudják intézni a hitelhez jutást, amiért 3500 koronát kérnek.

Óvakodjunk

a hitelcsalóktól

Pozsony. A Tatra banka figyelmezteti a lakosságot, hogy csalók próbálnak meg visszaélni a nevével. A csalók a bank alkalmazottainak adják ki magukat, azt állítva, hogy a szokásosnál gyorsabban el tudják intézni a hitelhez jutást, amiért 3500 koronát kérnek. A bank szerint ugyanarról a bűnöző csoportról lehet szó, mint amelyik már 2006-ban megpróbált pénzt kicsalni az emberektől, és amelynek a tagjai most szabadlábon védekezhetnek. (s)

Jahnáteké a Slovak Telekom

Pozsony. A Slovak Telekom 34 százalékos részvénycsomagja a közlekedési tárcáról a Ľubomír Jahnátek vezette gazdasági tárcára szállt át. Az erről szóló döntést a kormány még tavaly decemberben fogadta el, mivel az Európai Bizottság szerint nem lehet olyan minisztérium a részvényese a cégnek, amely egyúttal az ágazat jogalkotásában is részt vesz. (s)

Vállalkozóellenes törvények

Pozsony. A Szlovák Vállalkozói Szövetségnek (PAS) nem tetszik, hogy Szlovákiában az elmúlt időszakban egyre több olyan törvényt fogadnak el, amelyek egyértelműen károsan hatnak a vállalkozói környezetre. Példaként a Munka Törvénykönyvét és a fogyasztóvédelmi törvényt említik, amelyek több bizonytalanságot is hoztak a vállalkozók életébe. Róbert Kičina, a PAS igazgatója szerint a kusza jogszabályok csökkentik a vállalkozók jogbiztonságát és növelik a kiadásaikat. (SITA)

A legjobban

a Škoda pörgött

Berlin. A német Volkswagen autógyártó még sohasem értékesített annyi autót, mint 2007-ben. A cég 6,19 millió járművet értékesített tavaly (2006-ban 5,73 milliót), főleg a Škoda és Volkswagen márkáknak köszönhetően. A Škoda autóiból 2007-ben 630 ezer fogyott el, ami 14,5%-kal több mint egy évvel korábban. (m)

Lengyelország az ERM–II-ben?

Varsó. Lengyelország 2009 közepén beléphet az euróbevezetés előtt két évig kötelező átváltási mechanizmusba (ERM-II) – jelentette ki tegnap Marian Noga, a lengyel központi bank monetáris bizottságának tagja. Jacek Rostowski pénzügyminiszter közölte, a csatlakozásra minden bizonnyal a mostani kormány 2011-ben lejáró mandátuma után kerül sor. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?