GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK

Jön a negyedik mobilszolgáltató?
Pozsony. A Szlovák Távközlési Hivatal tegnap versenypályázatot hirdetett a mobiltelefonos internetes szolgáltatásokra. A hivatal nem zárja ki azt sem, hogy a győztes idővel a klasszikus mobiltelefonos szolgáltatásokat nyújtó cégek konkurenciája lehetne.

Jön a negyedik mobilszolgáltató?

Pozsony. A Szlovák Távközlési Hivatal tegnap versenypályázatot hirdetett a mobiltelefonos internetes szolgáltatásokra. A hivatal nem zárja ki azt sem, hogy a győztes idővel a klasszikus mobiltelefonos szolgáltatásokat nyújtó cégek konkurenciája lehetne. A most felajánlott 870-?876/915-921 megahertzes sáv, amit korábban a hadsereg használt, közel van a mobiltelefonos szoláltatásokat nyújtó cégek által használt GSM sávhoz. A pályázaton részt vehetnek a jelenlegi mobilszolgáltatók is. (č, s)

A ČEZ elárverezi a tulajdonát

Prága. A Cseh Villamos Művek (ČEZ) folytatja a számára szükségtelen részvények eladását. A pozsonyi Elektrovod holdingban birtokolt részvényeinek a felét a szlovák Elvod társaságnak adta el. A korábban felröppent hírek szerint tízmilliókat tesznek zsebre a ČEZ csúcsvezetői, mivel eladhatják a tulajdonukban lévő részvények egy részét. (č, s)

Az Exxon Mobil a világ vezető cége

New York. Újra az Exxon Mobil a világ legnagyobb tőzsdei értékű vállalata, miután a PetroChina részvényárfolyama csökkent. A kínai olajcég 2,5%-os mínuszban zárt, aminek eredményeként piaci kapitalizációja 453,3 milliárd dollárra csökkent. Az Exxon Mobil kurzusa az elmúlt 12 hónapban 13%-kal erősödött, jelenleg 455,8 milliárd dollárt ér. Összehasonlításképpen: az éves szlovák hazai össztermék alig 90 milliárd dollár. (m, ú)

Ma 70 éves

a Nescafé

Pozsony. A világ értékes márkaneveinek listáján a legértékesebb európai élelmiszeripari termék a svájci Nescafé (a világranglista élén egyébként a Coca-Cola áll, az élbolyban még a McDonalds és a Marlboro található). A Nestlé társaság 1938. április 1-jén dobta piacra a vízben olvadó kávégranulátumot, amely a nevét a Nestlé és a Café szavak összevonásából kapta. Hana Chybová, a cég marketingmenedzsere közölte, a találmány annak köszönheti születését, hogy a nagy gazdasági válság (1929-1933) idején Brazília kávétúltermeléssel küszködött, és nem tudtak mit kezdeni a felhalmozott kávészemekkel. Napjainkban az eladott kávémennyiség több mint 40%-át porított formában értékesítik, nálunk ez az arány 48%. (shz)

Munkahelyek Nagykürtösön

Nagykürtös. A már régebben lepetelepedett külföldi (főleg olasz) beruházók mintegy 500 új munkahelyet szeretnének létrehozni Nagykürtösön, ugyanakkor már ebben a 19%-os munkanélküliséggel küszködő régióban is egyre nehezebb megfelelő alkalmazottakat találni – nyilatkozta Erika Ľavčoková, a polgármesteri hivatal szóvivője. Szerinte a beruházók ukrán és román vendégmunkások után néznek. Rudolf Boroš, a járási munkaügyi hivatal vezetője szerint azonban a cégek által jelzett 500 munkahelyet hazai alkalmazottakkal is képesek lesznek feltölteni. (s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?