ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓReményeink szerint az idei gyümölcstermés várakozáson felüli lesz, amit csak az augusztusi viharok veszélyeztethetnek – állítja Marián Varga, a Gyümölcstermesztők Szövetségének az elnöke.
Gazdag gyümölcstermés várható
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Reményeink szerint az idei gyümölcstermés várakozáson felüli lesz, amit csak az augusztusi viharok veszélyeztethetnek – állítja Marián Varga, a Gyümölcstermesztők Szövetségének az elnöke. Szerinte a nagyobb gyümölcsösökben idén mintegy 50 ezer tonnányi termés várható, a kedvező időjárás esetén azonban még ennél is nagyobb termésre számíthatunk. Összehasonlításképp elmondható, hogy a tavaly májusi fagyokat követően a gyümölcstermelők alig 17 ezer tonnányi termést takarítottak be.
Hogy a gazdagabb termésnek köszönhetően az árak is csökkennek-e, az egyelőre bizonytalan, hiszen a gyümölcstermés növekedése miatt csökken a behozatal is. Egyelőre a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara képviselői sem képesek felmérni az árak alakulását. Pontosabb adatokkal csak a betakarítást követően leszünk képesek szolgálni – állítja a kamara szóvivője, Stanislav Nemec. Az árak alakításához ugyanis jelentős mértékben hozzájárulnak a konzervgyárak is, amelyek számára nem jelent problémát külföldről behozni a gyümölcsöt. Az elmúlt évi alacsonyabb termést követően ennek köszönhetően nem emelkedtek olyan mértékben az árak, mint azt feltételezték volna.
A gyümölcsárak meghatározásánál a kereskedőknek több tényezőt is figyelembe kell venniük. Egyrészt a gyümölcs rendkívül gyorsan romlik, vagyis sokáig nem tartósítható, másrészt az egyes üzletláncok között kiélezett konkurenciaharc folyik. Az árak meghatározásánál kulcspozícióban vannak a konzervgyárak, amelyek nem terveznek áremeléseket, ehhez azonban az elkövetkező időszakban nem szabadna emelkedniük az energiaáraknak sem. A konzervgyárak szerint tavaly, amikor a termés elmaradt a várttól, csak nagy nehezen tudták féken tartani az árakat. Ugyanakkor az idei gazdagabb termésnek köszönhetően csak akkor számíthatnánk áremelésre, ha az energiaárak is nőnének.
A gazdagabb terméssel kecsegtető előrejelzések ellenére a gyümölcsárak nem nevezhetők alacsonyaknak. A lakosság nagy része számára így továbbra is luxusnak számít a gyümölcsvásárlás. A nyitrai Szlovák Mezőgazdasági Egyetem felmérése szerint a lakosság fele szinte egyáltalán nem fogyaszt gyümölcsöt, és csak minden harmadik lakos étlapját gazdagítja naponta valamilyen gyümölcsféleség. (s, hn, mi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.