<p>Az elmúlt hónapban átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek az árak Szlovákiában az egy évvel korábbiakhoz képest, ami elsősorban az olcsóbb közlekedésnek és alacsonyabb rezsiköltségeknek köszönhető. </p>
Folytatódott az áresés
Pozsony |
Az elemzők szerint az elkövetkező időszakban sem kell látványosabb áremelkedésre számítanunk. Az augusztusi áreséshez elsősorban a közlekedés járult hozzá. Ebben az ágazatban az árak átlagosan 6,4 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbiakhoz képest. „Ez elsősorban a kőolaj világpiaci árának a jelentős visszaesésével magyarázható, ami a szlovákiai kutak árképzésére is rányomta a bélyegét. Manapság a benzinhez és a gázolajhoz is olcsóbban juthatunk hozzá, mint tavaly ilyenkor” – nyilatkozta Michal Kozub, a Home Credit elemzője. „Csak az alacsonyabb üzemanyagárak 0,3 százalékponttal járultak hozzá az infláció csökkenéséhez” – tette hozzá Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője, aki szerint további 0,2 százalékpont köszönhető a Fico-kabinet által a kiemelt célcsoportok számára bevezetett ingyenes vasúti közlekedésnek is. Mindezt figyelembe véve, a közlekedésben regisztrált ármozgások 0,5 százalékponttal csökkentették a szlovákiai inflációt. „Továbbra is érvényes tehát, hogy e nélkül az ágazat nélkül augusztusban az infláció növekedéséről adhattunk volna számot” – ismerte el Koršňák. A rezsin is spórolunkAz elmúlt hónapban a rezsiköltségek is csaknem egy százalékkal maradtak el az egy évvel korábbiaktól. „Elsősorban az energiaárak csökkentek, ami azonban az egész idei évre rányomja a bélyegét” – mondta Kozub, hozzátéve, hogy a közlekedésen és a rezsin kívül – legalábbis éves összehasonlításban – semmi másnak az ára nem csökkent. Ez érvényes az élelmiszerre is, amelyhez júliushoz képest augusztusban ugyan olcsóbban juthattunk hozzá, az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva azonban nem változtak az árak. „Az egy hónappal korábbihoz képest mért 0,7 százalékos áresés kizárólag szezonjellegű tényezőkkel magyarázható. Ha ez utóbbiakat nem vennénk figyelembe, az árak enyhén nőttek volna” – állítja Koršňák. Szerinte az egy évvel korábbihoz képest elsősorban a zöldség- és gyümölcsfélék drágultak. Nem lesz gyors változásMire számíthatunk az elkövetkező hónapokban? Az elemzők egybehangzó előrejelzése szerint nagyobb drágulásra nem kell számítanunk. „Továbbra is hiányoznak az inflációgerjesztő tényezők, és ez az év hátralevő részében sem változik. A szeptemberi inflációban ráadásul már érezteti majd a hatását az olcsóbb lakossági gáz” – gondolja Koršňák. Szerinte az év vége felé azonban lassan újra nőni kezdenek az árak, az infláció így elérheti a 0,5 százalékot is, ami azonban elsősorban „statisztikai okokkal” magyarázható. „Az év utolsó hónapjaiban már kevésbé érezteti majd hatását az ingyenes vasúti közlekedés és az olcsóbb üzemanyag, ezek ugyanis már a múlt év utolsó hónapjaiban is rányomták bélyegüket az inflációs adatokra” – tette hozzá az UniCredit Bank elemzője, aki jövőre átlagosan egyszázalékos drágulásra számít. (vlv, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 12.13.
Lassult az infláció üteme Szlovákiában
2024. 11.18.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.