Felemás volt az erősödés

Pozsony. A szlovák fizetőeszköz árfolyamát továbbra is a környező piacok pénzmozgásai és a nyugati bankok felvásárlásai határozzák meg, miközben a korona árfolyamára a hazai gazdaság eredményei szinte semmilyen hatással nincsenek.

Pozsony. A szlovák fizetőeszköz árfolyamát továbbra is a környező piacok pénzmozgásai és a nyugati bankok felvásárlásai határozzák meg, miközben a korona árfolyamára a hazai gazdaság eredményei szinte semmilyen hatással nincsenek. A korona az elmúlt hét első napjaiban jelentős erősödésnek indult A hét első napján a piac 33,6 korona/euró szinten nyitotta a kereskedést, délutánra pedig már 33,15 korona/euróra erősödött. Fizetőeszközünket régiónk többi valutájának az erősödése húzta magával. A januári inflációról közzétett statisztikai adatok ugyan elmaradtak az elemzői várakozásoktól, mindezt azonban pótolták a pénzpiaci kereskedők euróeladásai. A hétfői 40 filléres erősödést követően a korona kurzusa kedden további 5 fillérrel kúszott feljebb, a napot így 33,10 korona/euró szinten zárta. Szerdán fizetőeszközünknek sikerült áttörnie a 33 korona/eurós határértéket, a napot így 32,965 korona/euró szinten zárta. A hét közepén régiónk szinte össze valutája erősödött, a szlovák korona erősödéséhez azonban hozzájárult az is, hogy a gazdasági elemzők szerint az elkövetkező időszakban módosíthatják fizetőeszközünk átváltási árfolyamát az euróra való áttérés során. A statisztikai hivatal csütörtökön közzétett elemzése szerint Szlovákia gazdasága 2007 utolsó negyedében minden várakozásnál gyorsabb, 14,1%-os növekedést könyvelhetett el, ami az ország történetében példátlan rekordnak számít. A korona erősödése csütörtökön mégis megállt, az árfolyam így újra visszaesett a 33 korona/euró szint fölé. Pénteken folytatódott a csütörtöki stagnálás, egy euróért 32,9 és 33,15 korona közötti összeget adtak. A hét utolsó kereskedési napján az amerikai dollárral 22,53 SKK/USD szinten kereskedtek, egy cseh koronáért 1,31 szlovák koronát adtak. (mi, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?