Ez ebédjegyek megszüntetéséről tárgyal a parlament

Pozsony |

<div>Ma egyebek mellett a munkáltatói étkezési utalványok megszüntetéséről is tárgyal a törvényhozás. A javaslatot Juraj Droba (SaS) és Miroslav Kadúc (OĽaNO) terjesztette elő.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

„Javaslatunk továbbra is biztosítja az alkalmazottnak, hogy a munkaadótól megkapja az 55 százalékos támogatást, ugyanakkor a munkaadónak nem kellene levonni a dolgozó béréből az ebédjegyek árának ráeső részét, a 45 százalékot” – áll a javaslat indoklásában. Az ellenzéki honatyák az indítványtól azt remélik, így magasabb lesz a munkavállalók bevétele, az pedig, hogy ezt a pénzt milyen formában költik el, az ő döntésükön fog múlni. „Vagy ebédet vesz ezen a pénzen, vagy másként használja. Ma sem kivételes eset, hogy az étkezési utalványokért az élelmiszerboltokban vesznek élelmiszert” – mondta a két képviselő. A törvénymódosítás indoklása szerint az étkezési utalványokat kibocsátó társaságok így nagy gazdasági előnyhöz jutnak, a munkaadóra és az éttermekre pedig nagy teher hárul, amelyet így megtakaríthatnának.  FRISSÍTVE 11:54Maradnak az ebédjegyek, a parlament elutasította a két honatya javaslatát.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?