Európai energetikai sztrádák

Pozsony. A tél közeledtével jobban tudatosítjuk a villamos energia jelentőségét, mint más időszakban. A villanyáram segítségével meghosszabbítjuk nappalainkat, az áram sok háztartást és munkahelyet fűt, a nagyvárosokban és a vasutakon biztosítja a tömegközlekedést.

Abban, hogy mindenhová elegendő elektromos áram kerül, a gyártó- és az elosztóvállalaton kívül a villamossági szállítórendszer működtetőjének is fontos szerepe van. Szolgáltatásainak jelentőségéről ebben az évben több millió embernek volt alkalma meggyőződni az Egyesült Államokban, Kanadában vagy éppen Olaszországban – ezekben az országokban a túlterhelt hálózat meghibásodása hatalmas áramkimaradásokat okozott.

2002 elejétől az elektromos energia szállításáért az önálló Szlovák Villamossági Szállítórendszer Rt. (SEPS) felelős, mint a Szlovák Villamos Művek egyik utódvállalata. A magasfeszültség távolsági vezetékei ugyanúgy a természetes monopóliumhoz tartoznak, mint például az autópályák a közúti közlekedésben. Ezért feltételezhető, hogy kiépítésükben és működtetésükben az állam a jövőben is jelentős szerepet fog vállalni, mivel azok biztonságát és megbízhatóságát az integrálódó Európán belül nemzetközi szerző-dések szabályozzák.

Jelenleg a SEPS több mint 2700 kilométernyi magasfeszültségű távolsági elektromos vezetékről gondoskodik, ami körülbelül 8 ezer póznát és 24 elosztóállomást jelent. A SEPS mint önálló vállalat már működésének első hónapjaiban sikeresen bekapcsolódott a villamossági szállítórendszereket működtető nyugat-európai társaságok közösségébe (UCTE). A SEPS által irányított villamossági rendszer, a CENTREL elnevezésű közép-európai egység keretén belül, Cseh-, Lengyel- és Magyarország villamossági szállítórendszereire is rá van kapcsolódva, és ide tartozik még a nyugat-ukrajnai Lvov is. Az UCTE keretén belül a varsói központ a négy ország villamossági rendszere számára önálló irányító és elszámolási központtá vált, amelynek szerepe állandóan növekszik, párhuzamosan a fokozott nemzetközi együttműködésre ösztönző nyomással.

Az elektromos energiával történő kereskedelem fejlesztésének elengedhetetlen feltétele az említett villamossági rendszerek összekapcsolása. Az Európai Unió irányelveivel összhangban a SEPS is tervezi az „energetikai sztrádák” fejlesztését a szomszédos országok felé, hazai energetikai rendszerünk maximális biztonságának, megbízhatóságának megtartása érdekében. Jelenleg a vállalat 400 kV-os vezeték kiépítésének lehetőségeiről tárgyal – Magyarország, Lengyelország és főleg Ausztria felé, ahová jelenleg még egyenes összeköttetés nem létezik. A vezeték kiépítéséről szóló szerződést a Záhorská Ves–Angern szakaszon ugyan már 1993-ban aláírták, de két évvel később az osztrák oldalon leállították a munkákat – a nyilvánosságnak az apátszentmihályi atomerőmű működtetése, valamint a mohi atomerőmű kiépítése ellen irányuló erős nyomása miatt. Feltételezhető, hogy Szlovákiának az Európai Unióhoz való csatlakozása után a tárgyalások újra beindulnak, mivel egyre növekszik az igény a nyugat-európai energetikai rendszerek összekapcsolására a kelet-európaival. Szlovákiának esélye van rá, hogy jelentős tranzitkapoccsá váljék kelet és nyugat között az elektromos energia terén is, úgy, ahogyan a gáz és az olaj esetén.

Nagyon jó az együttműködés a SEPS és a cseh ČEPS között az olyan esetekben, amikor a kereskedők érdeklődése hirtelen megnövekszik vagy éppen szabad szállítási kapacitás mutatkozik. Az idei évtől kezdték meg a szállítási kapacitás elosztását évi, havi vagy napi aukciók alapján, ami a legátláthatóbb szolgáltatási módszernek számít. Jövőre várhatóan Magyarországgal is ez a rendszer fog működni, és később a többi országgal is, amennyiben az adminisztrációs és technikai feltételek azt lehetővé teszik. (erte)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?