Erősödhet a korona

A hétfői ünnepnapot követően a szlovák fizetőeszköz kedden 40,93/95 korona/euró szinten nyitott, és az első munkanapon nagyjából megmaradt a nyitóár közelében.

A hétfői ünnepnapot követően a szlovák fizetőeszköz kedden 40,93/95 korona/euró szinten nyitott, és az első munkanapon nagyjából megmaradt a nyitóár közelében. Mivel az árfolyam szerdán sem haladta meg a 41,90 korona/eurós határt, a befektetők megkezdték kiszedni a pénzpiaci nyereségüket, ami miatt a szlovák fizetőeszköz visszaesett a korábbi árához képest. Csütörtökön a korona megmaradt a 41,90 korona/euró szinten. Ez a szint ugyanis attraktívnak számít azon ügyfelek számára, akik ki szeretnék szedni a nyereségüket. Érdekes azonban ez a szint azoknak a cégi ügyfeleknek is, akik a korona alacsonyabb árfolyamát euróvásárlásra használják fel. A korona a hét végén is szűk határok, 40,90-41,00 korona/euró között mozgott. Nem számíthatunk nagyobb változásokra az elkövetkező időszakban sem. A korona árfolyama várhatóan 40,80-41,20 korona/eurós között fog mozogni. Az árfolyamot azonban az elkövetkező hetekben lényegesen befolyásolhatják a politikai történések. Az erősebb árfolyamokat várhatóan nem ellenezné a jegybank sem, mivel az elmúlt időszakban több pozitív gazdasági eredményt is maga mögött tudhat az ország. A múltban a jegybank 40,78 korona/eurós szinten avatkozott be a korona erősödése ellen.

A szerző az OTP Banka Slovensko pénzügyi elemzője

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?