Enyhén drágulhatnak az építőanyagok

Pozsony |

<p>Az építőipari alapanyagok ára 2008 vége óta csökken, másrészt az előállítási költségek, az energiaárak folyamatosan emelkednek.</p>

Ezért idén az alapanyagok némi drágulásával kell számolni - közölte Patrik Polakovič, a Holcim Slovensko cementgyár értékesítési igazgatója. A vezető szlovák cementgyártó tavaly ugyan 1,2 millió tonna cementet értékesített, ami 13%-kal haladja meg a 2010-es mutatót, mégis, az alacsonyabb árszint révén a forgalma 106,3 millió euróra mérséklődött, igaz, betonból 60 ezer tonnával kevesebbet adott el. A cég tavaly 15 millió eurót fordított korszerűsítésre és további 32 milliót szán erre a célra - ennek köszönhetően, továbbá a munkahelyi balesetek példás visszaszorítása révén a világ 70 országában tevékenykedő Holcim-csoport egyik zászlóvivőjévé vált a környezetbarát megoldások és az újrahasznosítás kategóriájában. „Minden parlamenti választás egy ideig fékezi az építőipari tevékenységet, mivel kérdésessé válhat az államilag finanszírozott nagyberuházások folytatása. Ezért fontos volna, hogy az új kormány gyorsan átvegye a stafétabotot. Emiatt idén sem számolunk azzal, hogy az építőipar számára jó év lesz“ - tette hozzá Polakovič. A cég vezetése szerint sokkal olcsóbb volna, ha az autópálya-program keretében aszfaltozás helyett betonborítást alkalmaznának, mivel ez 25-30 éves időtávot figyelembe véve jóval olcsóbb. Európa környező országaiban is már ezt a módszert alkalmazzák, aminek előnye, hogy nem kell 7-8 évenként cserélni az aszfaltszőnyeget. (só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?