Elszálló hiánycélok

Pozsony |

<p>A Fico-kabinet a közelgő parlamenti választások miatt egyre kevésbé fogja vissza magát a pénzszórásban, mára emiatt a pénzügyminisztérium is kénytelen elismerni, hogy képtelenek lesznek tartani a tavaly elfogadott középtávú költségvetésben jelzett államháztartási hiányt. Ez ráadásul már az idei évet is érinti.</p>

A 2014-es állami költségvetés ugyanis a bruttó hazai termék (GDP) 2,49 százalékának megfelelő deficittel számol. A pénzügyminisztérium által a múlt héten közzétett becslés azonban már 2,55 százalékos hiányt jelez, ami abszolút számokban 44 millió euróval több.

Ha a kormány ragaszkodna az eredeti deficit betartásához, ekkora összeggel kellene növelnie a bevételeket vagy csökkentenie a kiadásokat. Mivel egy évvel vagyunk a választások előtt, a Fico-kabinet a legnagyobb valószínűség szerint a bevételi oldalon keresné a pluszforrásokat, hiszen a népszerűsége növeléséhez szükséges szociális intézkedésektől bizonyára nem szeretnének pénzt elvonni. A pénzügy is elismeri, hogy az állami pénzszórás okozta gondokat idén a Slovak Telekom állami részvénycsomagjának az eladásából befolyt összeg enyhítheti.

Ennél is rosszabbak a kilátások a 2016-os és 2017-es évekre. Jövőre ugyanis eredetileg 1,21 százalékos hiánnyal számoltak, amit mára 1,93 százalékra módosítottak. A 2017-es deficittel kapcsolatos elvárásaikat ezzel párhuzamosan 0,61-ről 0,88 százalékra növelték, ami 2018-ra 0,53 százalékra csökkenne.

Azonban ezt is csak akkor sikerül elérni, ha 2017-ben 429,6, 2018-ban pedig 435,7 millió eurós pluszforrást sikerül mozgósítani. Ha ezt elmulasztják, 2017-ben a hiány elérheti az 1,38, 2018-ban pedig az 1 százalékot. A pénzügyminisztérium augusztus 15-ig szeretné beterjeszteni a költségvetéssel kapcsolatos intézkedésekről szóló javaslatát a kormány elé.

Az államháztartási hiány fokozatos csökkentésére egyrészt a korábbi brüsszeli vállalás, másrészt a magas államadósság miatt van szükség: ez már most megközelíti a GDP 60 százalékát. (mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?