Elfordulnak Görögországtól a turisták

Athén |

<p>Miközben bevételei növelésére óriási szüksége lenne, eddig virágzó idegenforgalma is cserbenhagyja Görögországot: a folytatódó tiltakozások, és főként a május eleji, emberéleteket követelő összecsapások miatt tömegestől mondják le nyári foglalásaikat a külföldiek.</p>

Az athéni szállodakamara elnöke szerint naponta közel 2 ezer szobafoglalást kénytelenek törölni, de a görög szigeteken sem sokkal jobb a helyzet. Rodoszon 18, Krétán 10 százalékkal csökkentek a foglalások.

Görögország a világ húsz legnépszerűbb idegenforgalmi célállomásának egyike, évente legalább 15 millió külföldi keresi fel. Az ágazat a hazai össztermék (GDP) 18 százalékát termeli, minden ötödik görög az idegenforgalomban dolgozik.

Május elején kezdődött tiltakozási hullám Görögországban a kormány megszorító intézkedései ellen. Demonstrációk mellett munkabeszüntetéssel is tiltakoztak, sztrájkoltak a közszolgálati dolgozók, a légiirányítók lezárták az ország légterét, sok kereskedő nem nyitott ki. A munkabeszüntetéshez csatlakoztak a tűzoltók, a tanárok, nem volt ügyintézés a hivatalokban, a kórházakban pedig csak a sürgős eseteket látták el.

Halálos áldozatokat is követeltek a tüntetések. Három banki alkalmazott vesztette életét abban a bankfiókban, amelynek épületét feldühödött tüntetők Molotov-koktélokkal felgyújtották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?