Elfogadták, aztán kifogásolták

Azok, akik inkább csak nyűgnek érzik, hogy a közvélemény, a polgárok ellenőrizhetik közpénzekből fizetett munkájukat most korlátozni akarják a hatályát. A törvény lényege, hogy minden, ami az állami és közszférában (minisztériumok, közigazgatási hivatalok, állami kulturális és oktatási intézmények, polgármesteri hivatalok, állami és községi vállalatok) történik, és nem szerepel az államtitok védelméről szóló törvényben, az nyilvános, és az állampolgár kérésére a hivatal köteles tájékoztatást adni róla. Megerősíti ezzel a közvélemény, a polgárok ellenőrzési lehetőségét az állami és közhivatalok felett, betekintést enged a hivatalok munkájába, megtudható, hogy mire költi el befizetett adónkat az állam és az önkormányzatok. Elméletben ugyan már korábban is létezett a hivataloknak ez a kötelessége, de nem volt szabály, mely kötelezte volna őket ennek a végrehajtására, vagy a tájékoztatás elmulasztása esetén nem kellett büntetésre számítaniuk.

Milyen változást hozott a törvény elfogadása? Ma érvényes változatát a civil szervezetek hangos kampányának nyomása alatt fogadta el 2000. májusában a parlament. A szavazásról szinte teljes egészében hiányzott az ellenzék (a HZDS képviselői közül senki sem vett részt az ülésen), a 86 jelen levő képviselő közül azonban 80 igennel szavazott. Senki sem volt ellene, tehát elmondható, hogy a törvény a kormánykoalíció egészének beleegyezésével született meg. Alapvetően változott meg a törvény elfogadásával az állam és az állampolgár viszonya: az állampolgár már nem csak a választott képviselőin keresztül ellenőrizhette a közpénzen fenntartott hivatalokat, hanem közvetlen kérdéseire is választ kaphatott.

Mi történt az egy év alatt, ami anynyira felbosszantotta a törvény hatálya alá tartozó egyes intézmények képviselőit, hogy ilyen jelentős korlátozásokat tartalmazó módosítást késztettek elő? A választ könnyen megtalálhatjuk a módosítás figyelmes átolvasásakor. A civil szervezetek által kifogásolt egyes módosításokból nyilvánvaló, hogy hivatalnokaink az elmúlt egy év alatt felismerték, túl sok betekintést engedtek meghitt hivatali titkaikba, a vastag falak, a zárt ajtók már nem nyújtanak számukra elég biztonságot, hirtelen üvegkalitkában találták magukat.

Kikerülne a törvény hatálya alól többek között maga a parlament, az alkotmánybíróság, az ügyészség, a köztársasági elnök hivatala, és paradox módon a nemrég létrehozott, az állampolgárokat közvetlenül szolgáló ombudsman hivatala is. A módosítás előkészítői feltételezhetően úgy gondolják, hogy a polgárok túl sokat kérdeztek, amivel csak homokot szórtak a fenti intézmények olajozottan működő fogaskerekei közé. Vagy olyan dolgokat akartak megtudni, amelyek az intézmények mindent jobban tudó alkalmazottai szerint nem rájuk tartoznak.

A hivatalok munkájának közvélemény általi ellenőrzésére mért következő súlyos csapást az a javaslat jelenti, mely szerint a közigazgatási eljárásokról csak azok befejezése után kérhető információ. Ezáltal nehezebbé válik az állampolgárok beavatkozása a hivatal döntéselőkészítő folyamatába, és már csak a kész határozatról kaphatunk tájékoztatást. Nem kérhető majd információ arról, milyen új középületeket tervez az önkormányzat, vagy hogy a szomszédos telken óvoda, bevásárlóközpont vagy éppen benzinkút épül. Azt pedig már mindenki ismeri, hogy egy meghozott döntést milyen nehéz megváltoztatni.

Ha a törvénymódosítással kapcsolatos többi kifogástól akár el is tekintünk, a fentiekből is nyilvánvaló, hogy az infotörvény alaposan megmozgatta közhivatalaink állóvizét és éreztette a bennük dolgozókkal, hogy kinek tartoznak felelősséggel. Ez volt a törvény célja, és ezért akarják megváltoztatni az oktatási minisztérium által gesztorált törvénymódosítással saját kényelmük és előjogaik védelmének érdekekében az adóinkból fizetett hivatalnokaink. Az sem lehet véletlen, hogy a javaslat a baloldal érdekszférájába tartozó oktatási tárcán belül készült, hiszen az infotörvény éppen a kommunista rendszerben az államhatalom és a polgárok közé épített falból bontott le néhány téglát. (lpj)