Elbocsátja dolgozói egy részét a Doprastav

Pozsony |

<p>A legnagyobb szlovákiai építkezési vállalat, a Doprastav r.t. Bratislava fokozatosan 750 dolgozóját bocsátja el a több mint háromezerből.</p>

Az első felmondásokat augusztus második felében kapják meg az érintettek. Két vagy három hónapos felmondási időt kapnak eddigi munkaviszonyuk hosszától függően. „Az elbocsátásokat novemberig tervezzük. Menete attól függ, hogyan tudjuk egyes üzemeinkben megszervezni a munkát” – tájékoztatott a vezérigazgató.

„A döntés nem egyik napról a másikra született. Két éve drámaian csökken a kereslet az építkezési munka iránt. Miközben a konkurencia nő”- mondta. Szerinte az építőipar jövője a krízis utáni időszakban nagy mértékben attól függ, mennyi pénz jut az infrastruktúra fejlesztésére, illetve mennyire lesznek óvatosak a befektetők.

A Doprastav a következő években az építkezési munkálatok iránti kereslet növekedésének csak korlátozott lehetőségét látja. Ma a szlovák építőipar 35-40 %-a kihasználatlan, ami a céget az árháború szélére sodorta. Kérdés, mikorra fogja minden résztvevő elfogadni a kínálat és a kereslet egyensúlyát – véli a

A Doprastav számára a tavalyi év kedvező volt, bár nem érte el a tervezett bevételt. A válság következtében 9,6%-kal csökkent a forgalma, de nyereségét még így is növelni tudta 12,69 millió euróra.
A Doprastav r.t. 1993 óta létezik, alaptőkéje 34,282 milló euró, öt leányvállalatban résztulajdonos. Utak, autópályák, hidak, ökológiai és vízügyi létesítmények építésével foglalkozik. A társaság 2001 óta tagja a nemzetközi DDM Group csoportnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?