Elátkozott atomerőmű

Mohi |

<p>Teljes csőd &ndash; nagyjából így jellemezhető a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának az építése, amelyhez csaknem 30 éve láttak hozzá, ám máig sem fejezték be, miközben az építési költségek 1,8-ról 4,6 milliárd euróra nőttek, amit hamarosan újabb félmilliárddal növelhetnek.</p>

A mohi atomerőmű 3. és 4. blokkját eredetileg 1987-ben kezdték el építeni, a rendszerváltást követően, 1991-ben azonban leálltak az építkezéssel. Az első mohi blokkot is csak 1998-ban, a másodikat pedig 2000-ben indították be. Olasz munkatempóAz olasz Enel 2006-ban jutott hozzá a Szlovák Villamos Művek (SE) 66 százalékos részvénycsomagjához, és a szlovák áramtermelő többségi tulajdonosaként 2008-ban látott hozzá a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának a befejezéséhez. Eredetileg azzal számoltak, hogy a 3. blokkot 2012-ben a következőt pedig 2013-ban adják át. 2013-ban ezt 2014-re és 2015-re módosították, egy évvel később pedig ezt újabb két évvel tolták ki. A gazdasági tárca tavaly azzal kecsegtetett, hogy a 3. blokkot az idei év végén vagy a jövő év elején adhatják át, a 4. blokkot pedig egy évvel később. Zuzana Hosťovecká, az atomenergia hivatal (ÚJD) szóvivője azonban nemrég elárulta, hogy még ez sem biztos. „Ha a blokkok tesztelésénél semmilyen probléma nem lép fel, akkor tarthatók az említett határidők, nem árt azonban tudni, hogy a tesztelés során rengeteg a kockázati tényező, ami további csúszást eredményezhet” – nyilatkozta Hosťovecká. Az idő pénzEnnél is botrányosabb azonban az említett blokkok ára. Az eredeti, még a múlt század nyolcvanas éveiben kidolgozott tervek 1,8 milliárd euróval számoltak. Az Enel 2008-ban azonban már 2,8 milliárdos költségvetéssel számolt, amit 2013-ban 3,8, 2014-ben pedig 4,63 milliárd euróra növelt. Most úgy tűnik, hogy ez sem lesz elég. A Hospodárske noviny gazdasági napilap – a mohi atomerőmű építését felügyelő forrásokra hivatkozva – azt állítja, hogy az építkezés várható költségeit hamarosan újabb félmilliárd euróval, 5,1 milliárd euróra növelik. A napilap értesüléseit a Szlovák Villamos Művek sem cáfolta. „Az elsőrendű célunk mindig is a biztonság és a lehető legjobb minőségi mutatók elérése volt. A biztonság számunkra fontosabb, mint a végső ár” – nyilatkozta Jana Burdová, a társaság szóvivője, aki közvetve beismerte, hogy a befejezés végső határideje és a költségvetés még változhat. „A költségvetés újabb növelése nem számítana nagy meglepetésnek” – erősítette meg Martin Dargaj, a venergetike.sk energetikai hírportál főszerkesztője. A gazdasági tárca egyelőre nem kívánja kommentálni az új fejleményeket. „Ehhez nem szólhatok hozzá, mert hivatalosan még nem találkoztam az áramtermelő képviselőivel” – nyilatkozta Peter Žiga gazdasági miniszter. A csehek nem kibicelnekAz Enel tavaly decemberben a cseh Energetický a průmyslový holding (EPH) társaságnak eladta a 66 százalékos részvénycsomag felét. A csehek így a szlovák áramtermelő részvényeinek a 33 százalékához jutnak hozzá, 33 százalék marad az Enel, 34 százalék pedig az állam tulajdonában. Az Enel fennmaradó csomagjáról a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának 2017 végére tervezett átadását követően, vagyis leghamarabb 2018-ban döntenek, a Fico-kabinet ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy az építést az Enel fejezze be. Az EPH képviselői is tartózkodóan nyilatkoznak a témában. „Az EPH belépése a Szlovák Villamos Művekbe egyelőre nem fejeződött be, így nem vehetünk részt a cég irányításában” – tudatta a cseh cég egy szűkszavú nyilatkozatban.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?