Egységes áfaövezetet hozna létre az Európai Bizottság

Európai Unió
Brüsszel |

Az Európai Bizottság új szabályokra tett javaslatot az egységes uniós áfaövezet létrehozása érdekében azért, hogy döntően csökkentse az Európai Unión belüli évi 50 milliárd eurós áfacsalás mértékét, miközben támogatja a vállalkozásokat és biztosítja az államháztartási bevételeket - közölte Valdis Dombrovskis csütörtökön.

Az Európai Bizottság euróért és szociális párbeszédért felelős biztosa aláhúzta, az új szabályokra tett bizottsági javaslat arra irányul, hogy nagyobb rugalmasságot biztosítson a tagállamoknak az áfamértékek meghatározása, és a kkv-k gyarapodását elősegítő, kedvezőbb adózási környezet kialakítása terén.

Mint elmondta, a tagállamok által 1992-ben elfogadott közös uniós áfaszabályok túlságosan korlátozóvá váltak, alig néhány ágazat és termék esetében teszik lehetővé a kedvezményes áfamérték alkalmazását. A javaslat nagyobb önállóságot biztosít a tagállamoknak az adókulcsok tekintetében.

Elmondta azt is, hogy a bizottság szerint a kisebb vállalkozások aránytalan hozzáadottérték-adó szabályozásnak kénytelenek megfelelni. A határon átnyúló kereskedelmet folytató vállalkozások 11 százalékkal magasabb megfelelési költségekkel szembesülnek a kizárólag belföldön kereskedőkhöz képest, ami a kisebb szereplőket érinti a leghátrányosabban. Ez gátolja a növekedést, mivel a kisvállalkozások teszik ki az EU-n belüli vállalkozások 98 százalékát.

A bizottság ezért azt javasolja, hogy több vállalkozás vehesse igénybe az egyszerűbb áfaszabályokat, amelyek jelenleg csak a legkisebb cégek számára elérhetőek. A hozzáadottérték-adóval kapcsolatos megfelelési költségek összességében véve évente 18 százalékkal fognak csökkenni.

Mint elmondta, a javaslat szerint 2 millió eurós lesz az a bevételi küszöbérték, amely alatt a kisvállalkozások szabályokat vehetnének igénybe - például az egyszerűsített áfaregisztrációs, számlázási és nyilvántartás-vezetési kötelezettségek -, függetlenül attól, hogy mentesek-e a hozzáadottérték-adó alól vagy sem. A jövőben lehetőséget biztosítanak a tagállamok számára arra, hogy mentesítsék az áfamentes kisvállalkozásokat a nyilvántartással, a számlázással, az adó nyilvántartásával és a bevallással kapcsolatos áfakötelezettségek alól. Továbbá a 100 ezer eurós árbevételi küszöbérték lehetővé fogja tenni, hogy a több tagállamban működő vállalkozások is áfamentességet kapjanak - közölte az uniós biztos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?