Egyre vergődő keleti országrész

Egy földműves szövetkezet leépült udvara. Kelet-Szlovákiában számos gazdaság csak vergődikSomogyi Tibor felvételeKétségtelen, hogy a kormányban levő pártok közül az MKP a „legjobb csapat”. Ez a legszavatartóbb, leggerincesebb, nem cselez, míg a többi párt szinte kivétel nélkül botrányokkal terhes. Ám minden elismerés ellenére az MKP-vel szemben is akad bőven hiányérzetünk. Egyetlen párt képviselői sem serénykedtek akkor, amikor víztben állt a Bodrogköz, illetve az egész Kelet-szlovákiai-síkság 1998-ban, 1999-ben, illetve 2000-ben, amikor is ezeréves víz folyt le a Tiszán. Senkit sem érdekelt a sorsunk. Nem nyitották ránk az ajtót. A parlament sajnos szinte ontja a hibás törvényeket, amelyekkel olyan káoszt, fejetlenséget teremtett az országban, hogy ember legyen a talpán, aki abban eligazodik. Sajnos, úgy érzem, és száz példával bizonyítja naponta a média, hogy a hibás törvények a becstelenséget, a hazugságot, a sandaságot védik.

Mezőgazdász lévén leginkább azt fájlalom, ami a gazdaságban történik. Az utolsó 13 évben, az ún. bársonyos forradalom óta „sikerült” tönkre tenni a korábban virágzó szövetkezetek és állami gazdaságok egész sorsát. Sajnos, a még életben lévő, már alig létező üzemeket is büntetlenül rabolják, nyúzzák, és nincs törvény és nincs hatalom, amelyik ellene tudna tenni. Bodrogköz harminc községe közül egy kezünkön megszámlálhatjuk, hogy hány településen van még munkát, kenyeret, megélhetést kínáló üzem. Sajnos, ezrek és ezrek lettek munkanélküliek, talajt vesztettek, céltalanok. Belegondol-e valaki a döntéshozók közül, hogy a ma 45-55 éves embereknek, akik ledolgoztak 25-30 évet a földműves szövetkezetekben, állami gazdaságokban, mit adtunk a semmivé lett munkahelyek helyett?! Mihez kezdjen önmagával és családjával, ha már holnap nem mehet munkába?! És nincs kereset, nincs házépítés, nincs fejlődés. De növekszik a nyomor, a nélkülözés, a bűnözés, miközben az emberek félnek a jövőtől.

Felvetődik a kérdés, milyen sors vár a következő generációra, hisz itt Kelet-Szlovákiában szinte esély sincs arra, hogy munkát, megélhetést találjon. E régióban megélhetést, munkát biztosító üzemek, intézmények egész sora ment tönkre. Elég, ha ezek közül csak néhányat említek: olcsó pénzen eladták a perbenyiki zöldségfelvásárló üzemet, amelyik évente több mint ezer vagon zöldséget, gyümölcsöt vásárolt fel a bodrogköziektől. Amióta nincs, több tíz millió koronás bevételtől estek el a termelők; csődbe ment az Új Otthon bútorgyár, amely arra volt hivatva, hogy főleg a dolgozó nőknek adjon munkalehetőséget; szinte minden építkezési vállalat, fémmegmunkáló üzem tönkre ment, elbocsátotta dolgozóit, ill. kevés embert foglalkoztat; csődbe ment a borüzem (Víno Košice), amely hosszú évek óta tartozik a kistermelőknek és a szövetkezeteknek egyaránt; csődbe ment a vágóhíd és húsfeldolgozó üzem (Mäso-Východ, Kassa), amely a ki nem fizetett váltók miatt egzisztenciális gondokba sodorta a korábbi szerződéses partnereket, szövetkezeteket; csődbe ment a tőketerebesi konzervgyár (Treco); csődbe ment a két világháborút átélt tőketerebesi cukorgyár-élelmezési kombinát.

Azt hiszem, szükségtelen folytatni a felsorolást. És azok az egyének, akik ezeket az üzemeket és az itt fel nem sorolt más üzemeket kiszipolyozták, bankokat megbuktattak, büntetlenül sétálnak közöttünk. Eddig elmaradt a felelősségre vonás. Nem értem, hogy ha jutott a kormánynak több mint száz milliárd korona a pénzintézetek „meggyógyítására”, miért nem jut legalább 500 millió korona az önhibájukon kívül bajba jutott kistermelők és szerződéses partnerüzemek kárpótlására. Hisz mindegyik felsorolt üzemnek az állam volt az alapítója.

Több mint 16-17 ezer a munkanélküliek száma a Tőketerebesi járásban, s ennek zömét sajnos a bodrogköziek alkotják. Érthetetlen számunkra az az aránytalanság is, amely egyes régiók, például Nyugat- és Kelet-Szlovákia között mutatkozik a keletiek hátrányára. Higgyük el, hogy a termelésben, az életszínvonalban mutatkozó különbségek nem a tudás, a szorgalom hiányából erednek. Ha egy „keleti” el akarja intézni ügyes-bajos dolgát, akkor általában 4-6 órát kell autóznia, míg a fővárosba ér. Apropó, aránytalanság. Szinte égbe kiáltó igazságtalanság, hogy az egészségügyben, az oktatásügyben, a mezőgazdaságban dolgozók kétszer-háromszor kevesebbet keresnek, mint például a pénzintézetekben, villamosiparban, gáziparban vagy akár a Szlovák Vasutaknál dolgozók, holott tudva levő, hogy némely ágazat a felsoroltak közül óriási pénzeket merít az államkasszából a saját veszteségei fedezésére.

Vagy csak oly keveset ér a tudásunk, az egészségünk, a kenyerünk? És egyáltalán, kinek a pénzén építették fel ezeket a jól fizető üzemeket, intézményeket? Milyen iskola kell ahhoz, hogy például az egyenlő értékű diplomával, tudással rendelkező emberek is annyit keressenek, mint a fentebb említettek? Félreértés ne essen, én nem az övéket irigylem, de ezeket az aránytalanságokat valakinek, valakiknek ebben az országban (talán a kormánynak) meg kellene oldania. Összefoglalva a történteket azt kell mondanunk, hogy a bársonyos forradalom óta nem volt olyan kormány, amelyik igazán felvállalta volna, törődött volna az egyszerű emberek problémáival és a termeléssel. Nincs tehát nagy okunk az örömre, a tapsra, a derűlátásra. Reméljük, valakik, az illetékesek meghallják kiáltásunkat, még ha oly távol is van a Bodrogköz a fővárostól. Az a kérésünk, jó volna már végre olyan parlamentet, olyan kormányt tudni Pozsonyban, amelyik törődik velünk és a törvényeken keresztül lehetőséget ad, lehetőséget biztosít a termelésre és azon keresztül a jobb létre, a boldogulásra. Mert bízom abban, talán még nem késő jobb irányba terelni a dolgokat.

A szerző a kisgéresi földműves szövetkezet elnöke