Egyre több jelzáloghitelt vesz fel a lakosság

*

A korábbi megszorítá-sokat követően a jövő hónap-tól tovább szigorodnak a hitel-nyújtás feltételei, az elmúlt időszakban emiatt megugrott a kölcsönök iránti érdeklődés azok részéről, akik még sze-rették volna kihasználni az egyszerűbb szabályok adta lehetőségeket.

Júliusban a bankok 687 millió eurónyi hitelt folyósítottak, 173 millió euróval többet, mint a múlt év azonos időszakában. A júliusi adat az euró 2009-es szlovákiai bevezetése óta így a második legjobbnak számít. A lakáshitelek összege az egy évvel korábbihoz képest 11 százalékkal nőtt. A hitelállomány annak ellenére ugrott meg, hogy a kölcsönökkel kapcsolatos szabályokon már július elején szigorítottak. A jegybank is elismeri ugyanakkor, hogy ők sem számítottak a hitelezés drasztikus zsugorodására. „A szigorítások célja a hitelfelvétel növekedési ütemének a lassítása volt, nem a hitelállomány csökkentése. Eleve nem is számítottunk arra, hogy csökken a hitelek összege, és ez az elkövetkező időszakban sem várható” – mondta Jana Kováčová, a jegybank sajtóosztályának a vezetője.

A látványos júliusi növekedés az elemzők szerint épp a szigorításokkal magyarázható. Sokan ugyanis a szigorítások előtti utolsó pillanatban kérvényezték a hitelt, a bankok így ezt nekik már csak júliusban tudták folyósítani. „A kérvények megugrásához hozzájárult az is, hogy ezzel sokat foglalkozott a média, azt az érzetet keltve, hogy később sokan már nem juthatnak hozzá olyan könnyen a hitelhez. A bankok azonban még júliusban is rengeteg kivétellel élhettek, a kérvényezők többségének így nem okozott gondot a szigorítás” – tette hozzá Marián Búlik, az OVB Allfinanz Slovensko elemzője. Szerinte a hitelek iránti igény az elkövetkező hónapokban sem csökken, miközben a legtöbb kérvény várhatóan decemberben fut majd be a bankokhoz, a januártól várható újabb szigorítások előtt.

A pénzintézetek között kiélezett harc folyik azért, hogy ki tudja a lehető legalacsonyabb hitelkamatokkal magához csalogatni az ügyfeleket, az elemzők szerint azonban nem szabadna bedőlnünk a hangzatos reklámoknak. Aki hitelt szeretne felvenni, annak érdemes a lehető legtöbb pénzintézet ajánlatát összehasonlítania, hiszen a kamatok esetében pár tizedes eltérések is látványos megtakarítást jelenthetnek. Érdemes rákérdezni arra is, hogy a hitelkérelem elbírálása során még változhatnak-e a feltételek. Gyakran megesik ugyanis, hogy az ügyfelet alacsony hitelkamattal csábítják el, amit azonban már az elfogadás során módosítanak. A FinančnýKompas.sk pénzügyi portál elemzése szerint ez nem minden bankra érvényes, így mielőtt döntenénk, erre is érdemes rákérdezni a kiszemelt pénzintézetnél. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?