Egy év alatt 10 ezer új munkahely

Pozsony |

<p>&nbsp;Áprilisban újabb &ndash; enyhe &ndash; csökkenés mutatkozott a munkanélküliségi mutatókban: a nyilvántartott munkanélküliek aránya 0,32 százalékponttal csökkent, és 12,96 százalékon állt meg.</p>

Ez az egy évvel korábbi adathoz képest 1,45 százalékpontos csökkenés. A szociális ügyi minisztérium elégedett, Ján Richter miniszter szerint folytatódik a tavasszal elindult pozitív trend. „Csökkent a tartósan munkanélküliek száma, és 1000 fővel alacsonyabb az 50 évnél idősebb állástalanok száma is” – magyarázta Richter. Ugyanakkor az ország délkeleti részén még mindig nagyon sok embernek nincs munkája. „Egy járásban, a Rimaszombatiban még mindig 30 százalék feletti a munkanélküliség” – ismerte el a tárcavezető. 20 százalékosnál rosszabb mutató 13 járásban van, miközben 28 járásban már 10 százalék alatt van az állástalanok aránya.

A fokozatos javulást elismerik a munkaerő-közvetítő cégek is. „Az előrejelzéseink beigazolódni látszanak, a foglalkoztatottság idén 0,2 és 0,5 százalékponttal növekedhet” – jelentette ki Luboš Sirota, a McRoy Group elnöke.

Boris Fojtík, a Tatra banka elemzője szerint azonban a csökkenésben adminisztratív eszközök is szerepet játszottak. „A munkanélküliek egy részét az azonnal munkába állni nem képes munkanélküliek közé sorolták, amivel javult a média szempontjából attraktívabb mutató” – jelentette ki Fojtík. Elismeri ugyanakkor, hogy a gazdasági növekedés új munkahelyeket is teremtett, 2014 első negyedévében 10 ezer emberrel több dolgozott Szlovákiában, mint egy évvel korábban. (lpj, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?