Dohai olajcsúcs - Csúszik a hivatalos megbeszélés kezdete

Doha |

<p>Csúszik a megnyitója világ vezető olajtermelői dohai csúcsértekezletének, ugyanakkor a megállapodás tervezete szerint az aláírók vállalják, hogy januári szinten befagyasztják a termelésüket októberig.</p>

Az OPEC és a szervezeten kívüli olajtermelők képviselőinek az összehívását februárban javasolta a két legnagyobb olajtermelő, Oroszország és Szaúd-Arábia. A megállapodás célja, hogy fokozatos emelkedésre kényszerítsék a kőolaj árát.   Hírek szerint a dohai értekezletre a világ olajexportjának csaknem 70 százalékát adó 17 ország küldte el képviselőit.   A találkozó reggel kezdődött volna, azonban Szaúd-Arábia az ülést megelőző utolsó pillanatban olyan javaslattal állt elő, amely miatt el kellett halasztani a hivatalos megnyitót. A fórum meghívottjait, amíg a szakértők egyeztetnek a szaúdi javaslatról, a katari emír látja vendégül.    A váratlanul bejelentett szaúdi javaslatról nem tudni semmit, hivatalosan csak annyit közöltek, hogy "valószínűleg néhány órát csúszik a fórum megnyitója".   A megállapodás tervezete azonban már elkészült. A dokumentum szerint az aláírók vállalják, hogy januári szinten befagyasztják termelésüket októberig. A végrehajtást monitoring bizottság ellenőrzi.    Pénteken Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter azt mondta, hogy megállapodás esetén is csak szerény mértékű olajár emelkedésre lehet számítani, mert a globális gazdasági növekedés lassulása miatt mérséklődik az olajkereslet bővülése, a hatalmasra duzzadt olajtartalékok pedig csak lassan apadnak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?