Derűlátó agrártárca, panaszkodó gazdák

Pozsony |

<p>Az idei év igencsak felemásra sikeredett a magyarlakta régióknak továbbra is kulcsfontosságúnak számító mezőgazdasági ágazat számára. Míg a földművelésügyi tárca igyekszik a lehető legrózsásabb színekben feltüntetni az ágazatban zajló folyamatokat, addig a gazdák már korántsem ilyen optimisták.</p>

2020-ig mintegy 18 ezer új munkahely jöhet létre a mezőgazdaságban – állítja Peter Hajnala, a földművelésügyi tárca szóvivője a minisztérium által előterjesztett agrárfejlesztési koncepcióra hivatkozva. Jelentős előrelépésnek számít szerinte az is, hogy igényesebb feltételeket szabtak azokkal szemben, akik termőföldet szeretnének vásárolni. „Ezzel azokat akarjuk védeni és támogatni, akik kizárólag mezőgazdasági termelést szeretnének folytatni a megvásárolt területeken, nem pedig spekulatív földvásárlásokban gondolkodnak” – vallja Hajnala. Az agrártárca idén terjesztette a mezőgazdasági termelők elé „Az én földem” programját, melynek lényege, hogy a gazdák a Szlovák Kezes- és Fejlesztési Bankon keresztül kedvező földvásárlási hitelhez juthatnak. „Azt is szorgalmazzuk, hogy boltjainkban minél nagyobb arányban kínálják a hazai gyártmányú mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékeket” – sorolja az agrártárca eredményeit Hajnala. Alacsony felvásárlási árakA gazdák már nem látják ilyen derűlátóan a helyzetet. A galántai régió termelőit ugyan megörvendeztették a tavalyinál gazdagabb gabonahozamok, az örömbe azonban jócskán vegyült üröm is: a felvásárlási árak visszaestek. A mennyiségi mutatók mellett a minőséggel is elégedettek lehetnek a termelők, s ez nem csupán a gabonafélékre, de például a repcére is érvényes. „A kukorica ezzel szemben a nagy aszály miatt gyengébb terméshozamokkal szolgált. A termés értékesítése során mintegy 30 százalékos visszaesést könyvelhettek el a termesztők, ami komoly kiesést jelent minden vállalat számára” – mondta Gabriel Perleczký, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) Galántai Regionális Hivatalának igazgatója. Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara (AKS) elnöke szerint a mezőgazdaság összbevételei nem fogják elérni a tavalyi szintet. „A növénytermesztésben a dunaszerdahelyi régió gazdái átlagos eredményeket értek el, ami viszont felettébb elszomorító, az az értékesítési árak 30–40 százalékos zuhanása az elmúlt évhez képest. Az állattenyésztés esetében a gazdák kiadásai magasabbak az értékesítési áraknál, vagyis az ebben az ágazatban gazdálkodók veszteségesek lesznek. „Felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan, hogy a szlovákiai tejfelvásárlási árak miért alacsonyabbak, mint az uniós tagállamok többségében kifizetett összegek. Ráadásul a sertéstenyésztők sem tudják a hízóállataikat tisztességes áron értékesíteni” – panaszkodik Patasi. Eltúlzott várakozásokA napokban a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szövetség (ZOCR) is hallatta a hangját a földművelésügyi tárca elképzeléseivel kapcsolatban. A szakmai szervezet szerint Ľubomír Jahnátek földművelésügyi miniszter csak a számokkal játszott, amikor azt fontolgatta, hogy 2020-ra elérhető a szlovákiai élelmiszer-ipari termékek mintegy 80 százalékos részesedése a hazai boltokban.Susla Béla
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?