Csúcson a csődök száma

Pozsony |

<p>Szlovákiában tavaly 394 csődeljárást indítottak, 32-vel többet, mint egy évvel korábban &ndash; derül ki a Slovak Credit Bureau (SCB) elemzéséből.&nbsp;</p>

Ennél több csődöt egy év alatt legutóbb 2006-ban regisztráltak, 2009-ben például azonban csak 279 csődeljárás indult. A legrizikósabb ágazatoknak továbbra is a kereskedelem, az ipar és az építőipar számítanak, miközben a csődbe ment cégek 90 százaléka a 20 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztatók közül került ki. A legtöbb új csődeljárást már hagyományosan Pozsony megyében indították, ez nem számít meglepetésnek, mivel itt van bejegyezve az összes szlovákiai cég több mint háromnegyede, csaknem 166 ezer vállalat. Országos szinten a legkevesebb csődeljárás a tavalyi évben Nagyszombat megyében indult, míg egy évvel korábban Trencsén megyében. Jana Marková, az SCB elemzője szerint a társaságok számára egyre nagyobb gondot okoznak a körbetartozások és a lakossági fogyasztás csökkenése is. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?