Csökkennek a kamatok

Pozsony |

<p>A szlovák jegybank múlt kedden háromnegyed százalékponttal 2,50 százalékra csökkentette alapkamatát, amely így azonos lett az Európai Központi Bank (EKB) irányadó kamatával. Az eurózónás és a szlovák jegybanki alapkamat csökkenésének köszönhetően az elmúlt napokban a hazai bankok egy része is hozzálátott a csökkentéshez.</p>

Mint azt már megszokhattuk, először a lakossági betétek kamatai esnek, és csak később kerítenek sort a hitelkamatok visszafogására.
A döntésmegfelelt a piaci várakozásnak, hiszen az euró jövő évi bevezetése miatt Szlovákiának követnie kell az EKB döntéseit. Az Európai Központi Bank december elején 0,75 százalékponttal 2,5%-ra csökkentette az irányadó kamatot. Az alapkamat változására néhány pénzintézet már most reagált. A Szlovák Takarékpénztár karácsony előtt például nem csupán a határidős betétekre kínál alacsonyabb kamatot, hanem olcsóbban vehetünk fel fogyasztási hitelt is. Štefan Frimmer, a bank szóvivője szerint a nem ingatlannal fedezett fogyasztási hitelek éves díjai 0,35 százalékkal csökkennek. Kisebb kamatot fizetnek a vállalkozók is néhány kiemelt hitel után. Nem késlekedik a kamatcsökkentéssel a Tatra banka sem. Kedvezőbb kamatot kínálunk azon fiatalok számára, akik állami támogatású jelzáloghitelt vettek fel – állítja Boris Gandel, a pénzintézet szóvivője, hozzátéve, hogy a garanciavállalás nélkül folyósított hitelek esetében egyelőre nem tervezik a kamatok csökkentését. A bankok nagy része azonban csak később kívánja visszafogni a kamatokat, néhány pénzintézet pedig egyelőre egyáltalán nem tervez ilyesmit. Nem gondolkodunk a kamatcsökkentésen – vallotta be Slávek Mynař, a Postabank lakossági szolgáltatásokkal foglalkozó osztályának a vezetője. Szerinte megvárják, hogyan lépnek a többiek. (s, mi, hn)
A teljes cikk nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?