Ciprasz bejelentette a bankok zárva tartását

Athén |

<p>Zárva maradnak a görög bankok és tőkekorlátozásokat vezet be az athéni kormány - jelentette be Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök vasárnap este a görög pénzügyi stabilitási tanács ülését követően.</p>

"A görög kormány által tett, a pénzügyi mentőprogram rövid meghosszabbítására vonatkozó kérés elutasítása európai mércével mérve váratlan lépés volt, megkérdőjelezte egy szuverén nép jogát a döntéshez" - mondta Ciprasz a görög néphez intézett televíziós beszédében. "Ez a lépés arra indította az Európai Központi Bankot, hogy korlátozza a görög bankok számára elérhető likviditás összegét és arra kényszerítette a görög jegybankot, hogy banki szünnapra és a pénzfelvételek korlátozására tegyen javaslatot" - indokolta a döntést a kormányfő. Ciprasz nem tért ki arra, hogy meddig maradnak zárva a görögországi pénzintézetek és nem közölt részleteket a tőkekorlátozásokról sem. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a lakosság pénzbetétei "teljes biztonságban vannak". A Reuters görög pénzügyi forrásokból emellett úgy értesült, hogy az athéni tőzsde ugyancsak zárva tart hétfőn. Az AP hírügynökség pénzügyi kormányzati illetékesektől úgy értesült, hogy a bankok zárva tartása több napig is tarthat. Szombaton megszakadtak az egyeztetések a görög kormány és az ország nemzetközi hitelezői között, miután Ciprasz bejelentette, hogy július 5-re népszavazást ír ki a hitelezőkkel kötendő megállapodásról, és az Eurócsoport elutasította azt a görög kérést, hogy a népszavazásra tekintettel hosszabbítsák meg a pénzügyi mentőprogram kedden lejáró időbeli hatályát. Vasárnap délután az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsa úgy döntött, hogy a pénteki szinten tartja a sürgősségi likviditási támogatásból (ELA) igénybe vehető források keretösszegét a görög bankok számára.  Az EKB az utóbbi hónapokban ebből a mechanizmusból pótolta napi rendszerességgel a görög bankokból a betétesek által kivont likviditást, gyakorlatilag életben tartva a görög bankrendszert. Ciprasz televíziós beszédében úgy vélekedett: azzal, hogy nem emelte meg a likviditási keretet, az EKB zsarolni akarja a Görögországot. Ugyancsak kedden válik esedékessé 1,6 milliárd eurónyi görög adóssághányad törlesztése is a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF). Athén a neki nyújtott második mentőcsomagban összesen 130 milliárd euró kedvezményes kölcsön lehívására kapott lehetőséget, részletekben, ahogy a cserébe vállalt reformintézkedéseket elfogadja és végrehajtja. Az utolsó részlet 7,2 milliárd euró, amelyhez abban az esetben juthat hozzá Görögország, ha sikerül megállapodnia hitelezőivel arról, hogy milyen reformintézkedéseket hozzon meg a korábbiakon felül.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?