Biztonságos, de bonyolult

A kommunikáció elektromos formája nem olcsó mulatság. Fizethetünk, persze mérgelődhetünk is közben. Mások azonban megpróbálják olcsóbbá tenni a telefonálást. Ha kell, tisztességtelen eszközökkel.

A Szlovák Távközlési Vállalat ez év elején vezette be a „bárhonnan bárhová” elven működő telefonkártyáit. Méretre ugyan hasonlítanak a klasszikus telefonkártyákra, ám hiányzik róluk az aprócska áramkör. A telefontársaság nyilván torkig lett az állandó telefonkártya-hamisításokkal; a parlament is áldását adta arra a jogszabályra, amely a telefonkártyák illetéktelen manipulálását a szabálysértésből bűntetté léptette elő. Tény, hogy nincs, és valószínűleg soha nem is lesz olyan biztonsági rendszer, amit ne lehetne kijátszani. Az újfajta telefonkártyáknál ez valószínűleg hosszabb ideig fog tartani. Működési elvüket ugyanis egy egyetemi végzettségű ember is nehezen érti meg. Minden egyes kártyát megszámoztak, minden egyes megszámozott kártyát nyilvántart egy központi számítógép. Egy ilyen kártya megvételekor voltaképpen számlát nyitunk a telefontársaságnál, az említett számítógép pedig erről vonja le az eltelefonált összeget. Nem túl egyszerű, ugye? A kényelmes „told be a megfelelő nyílásba a kártyát, és telefonálj” helyett tehát „hívj fel egy számot, adj meg egy kódot, várj néhány másodpercet és telefonálj – persze ha a tizennégy számból álló sort el nem rontod” elven léphetünk kapcsolatba szeretteinkkel, ha éppen nincs nálunk aprópénz, vagy aprópénzt elfogadó telefon.

Amikor megjelentek a ma már klasszikusnak számító telefonkártyák, a világ legkönnyebb dolgának tűnt a telefonálás. Nem kellett fél kiló aprópénzt dobálnunk a készülékbe, elég volt csupán egy kis műanyag kártya, rajta egy körömnyi áramkörrel, szaknyelven mágneses csippel. A szakemberek akkor talán még nem sejtették, mekkora lavinát indítottak el. Elég volt hozzá néhány élelmes fiatal, aki az egyetemen megtanulta a telefonkártyák működési elvét. Az ügyesebbek elegáns kivitelű, az eredetihez hasonló kártyákat gyártottak; a különbségre csupán akkor derült fény, amikor a kártyáról gyanús módon nem fogytak az egységek. Az egyszerűbbje beérte azzal, hogy némi hajlakkal fújta be a mágneses csipet – a kártya így vagy „végtelenné” vált, vagy teljesen tönkrement.

Ezen az oldalon az eddig használatos praktikákból is ízelítőt adunk. Nem a bűnözők munkáját akarjuk segíteni, mert ők nyilván sokkal korszerűbb eszközökkel dolgoznak. Másrészt az itt felsorolt módszerek a technika és a biztonsági rendszerek tökéletesedésével ma már nem működnek. (szge)