Befogják a vizet és a Napot

Prága. Az elmúlt évhez képest mintegy 20-25%-kal több áramot termel idén a megújuló energiaforrásokból a Cseh Villamos Művek (ČEZ) – közölte Ladislav Kríž, az energetikai csoport szóvivője.

Prága. Az elmúlt évhez képest mintegy 20-25%-kal több áramot termel idén a megújuló energiaforrásokból a Cseh Villamos Művek (ČEZ) – közölte Ladislav Kríž, az energetikai csoport szóvivője. „A január és szeptember közötti időszakban már annyi áramot – 1,66 terrawattórát – termeltünk megújuló forrásokból, mint tavaly egész évben” – pontosított a szóvivő. A legnagyobb mértékben a biomassza felhasználása nőtt, több mint 160 ezer tonnát égettek el a ČEZ erőművei. Míg tavaly 115 ezer megawattóra áramot állítottak elő, az idei kilenc hónap alatt ez 158 megawattórára nőtt. A biomasszát elsődlegesen a hodoníni erőműben használják, de a jövőben négy további erőmű is használni fogja. A vízerőművek és a naperőművek teljesítménye az elmúlt évhez viszonyítva csak mérsékelten emelkedett. A jövőben a ČEZ azt tervezi, hogy bővíti a kisebb vízerőművek hálózatát és növeli teljesítményüket. Tavaly a ČEZ szélerőművei 388 megawattóra áramot állítottak elő. Az idén a három szélenergia park közül kettő hosszabb ideig műszaki okok miatt állt. A szóvivő megerősítette, hogy a ČEZ a következő 15 évben 30 milliárd koronát ruház be a megújuló energiaforrások fejlesztésébe. A beruházások több mint fele új szélerőművek építését fogja támogatni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?