Az SPP még hiányolja az Oroszországból igényelt gáz 10 százalékát

Pozsony |

<p>Az SPP vasárnapi jelentése szerint Oroszországból még mindig az igényeltnél 10 százalékkal kevesebb földgáz érkezik.</p>

A közlemény szerint a cég ennek ellenére maradéktalanul ellátja fogyasztóit. A hiány kisebb, mint az elmúlt napokban, amikor az orosz gázszállítás a szokásos negyedével is kevesebb volt - mondta az SPP szóvivője. A múlt héten az orosz export hasonló, kisebb-nagyobb csökkenését jelentették Lengyelországból, Romániából és Ausztriából is.

Az orosz Gazprom gázipari vállalat karbantartásokkal és tartalékai feltöltésével magyarázta a szerinte átmeneti exportkieséseket. Múlt heti magyar sajtóértesülés szerint ennek keretében Oroszország körülbelül félmilliárd köbméter földgázt helyezne el a magyarországi tárolókban is azért, hogy szavatolni tudja a gázellátást a térségben.

Elemzők emlékeztetnek, hogy árvita miatt Oroszország június óta nem ad földgázt Ukrajnának, és úgy vélik, Oroszország igyekszik felkészülni a télre, elkerülendő afféle válságot, mint amilyen  2009 elején volt, amikor Ukrajna leállította a gáztranzitot Európa felé.

A Gazprom számítása szerint idén az orosz szállítás aránya meg fogja haladni a 64 százalékot az EU teljes gázimportjában. Az orosz energiaügyi miniszter, Alekszandr Novak csütörtökön azt mondta egy osztrák újságnak nyilatkozva, hogy Oroszország akkor sem csökkenti európai gázexportját a télen, ha ezzel akadályozhatná egyes EU-tagországok gáz- reexportját Ukrajnába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?