Az olcsó ukrán baromfi kiszorítja a hazai húst

b
Pozony |

Szlovákia nagyrészt önellátó lehetne a baromfihúsból, az országot azonban a Szlovák Baromfiipari Szövetség szerint egyre nagyobb mértékben árasztja el az olcsó és egyre silányabb behozatal, miközben a kormány képtelen betartani az ezzel kapcsolatban tett korábbi vállalásait.

Tavaly a szlovákiai baromfitenyésztők és baromfifeldolgozók a hazai kereslet csaknem kétharmadát lettek volna képesek kielégíteni, a Szlovák Baromfiipari Szövetség (ÚHS) adatai szerint ennek ellenére a szlovákiai üzletekben kínált baromfihúsnak csak a 46 százaléka származott hazai termelőktől.

„A kormány még 2014-ben vállalta, hogy mindent megtesz a hazai termékek arányának a növelése érdekében. Eszerint a baromfiipari termékek esetében az ország önellátásának 2020-ig 77 százalékra kellene nőnie. Ennek azonban az ellenkezője történik” – figyelmeztet Daniel Molnár, az ÚHS igazgatója. Az elmúlt időszakban a korábbinál is nagyobb mértékben árasztja el a szlovákiai üzleteket a külföldi baromfi. „A legnagyobb probléma, hogy már nem csupán a cseh, lengyel és román, vagyis az uniós országokból származó hús árasztja el a szlovákiai üzleteket. Szlovákia ugyanis, a közép-európai országok közül egyetlenként, lehetővé tette az ukrán konkurencia megjelenését is” – mondta Molnár. Szerinte tavaly az étkeztetésben is megjelent az ukrán baromfi, idén pedig az üzletekben is megugrott az Ukrajnából származó baromfihús mennyisége.

Kapcsolódó cikkünk

„A szlovák és az ukrán baromfitermékek kilója között akár 2 eurós árkülönbség is lehet, az ukrán hús így elkezdte kiszorítani a hazait. A fogyasztóknak azonban nem ártana tudniuk, hogy míg a hazai termelőknek meg kell felelniük a szigorú uniós normáknak, az EU-n kívüli tagországokból szállító termelőkre ez nem minden esetben igaz, amit az elmúlt időszak élelmiszerbotrányai is igazolnak” – mondta Molnár. Az ÚHS igazgatója szerint különösen aggasztó, hogy az alacsony ár miatt mára az iskolai étkezdékben is megjelent az ukrán baromfihús.

Molnár szerint azoknak a fogyasztóknak, akiknek a pénztárcájukon kívül az egészségük is fontos, inkább a biztonságosabb, többszörös ellenőrzésen átesett hazai húsipari termékeket ajánlják. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?