Az OECD az amerikai GDP-bővülés gyorsulására számít 2015-től

Washington |

<p>A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legújabb előrejelzése szerint az amerikai gazdaság növekedése gyorsulhat a következő hónapokban az alacsony energiaárak, a rekordmélységben lévő kamatok, a munkanélküliség lassú, de folyamatos csökkenése, és a beruházások élénkülése hatására .</p>

A párizsi székhelyű intézet azzal számol, hogy az amerikai hazai össztermék (GDP) 2,5 százalékkal nő az idén, ami minimálisan elmarad a legutóbbi becsléséhez képest, jövőre viszont már 3,5 százalék lesz a bővülés, ami 2004 óta a legnagyobb ütem. 

Az OECD derűlátóbb sok már nemzetközi intézménynél az amerikai gazdaság jövő évi növekedését illetően, így például a Világbank csak 3 százalékos amerikai GDP bővülést várt 2015-re. Az OECD elismerően szólt arról, hogy az amerikai államadósság a GDP 106 százaléka körüli szinten stabilizálódott, a munkanélküliség pedig ha lassan is, de a jövő év végére 6 százalékra csökken a májusi 6,3 százalékról.

A nemzetköz szervezet ugyanakkor szorgalmazta a 39,1 százalékos társasági adó csökkentését, ami a legmagasabb az OECD országok között. Az OECD országokban a társasági adó átlagosan 25,5 százalék volt tavaly - a szervezet honlapján található adatok szerint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?