Az év törvénye – jövőre spórolni fog az állam

Pozsony | Viszonylag rövid vita után a parlament tegnap elfogadta az állami költségvetést. A kormánypártok dicsérik, az ellenzék a kiadási oldal túlságosan bőkezű, figyelembe véve a bevételeket. A büdzsét ellenőrző Költségvetési Tanács szerint vannak ugyan kockázatok, de tartható lesz a tervezett hiány.
Lajos P. János

2016. november 29. 20:18

A kormány bizonyos adókat és járulékokat csökkent, emellett azonban újakat is bevezet. A Költségvetési Tanács szerint a büdzsé tartható lesz, de a kabinet nem használta ki az erős gazdasági növekedés adta lehetőségeket a kiegyensúlyozott költségvetés gyorsabb elérése érdekében. Eredetileg a kormány már 2018-ban szerette volna elérni, hogy a kiadások ne haladják meg a bevételeket, ezt a célt azonban egy évvel kitolta. A tanács 855 millió eurós kockázatot talált a költségvetésben, aminek a fedezetére csak 622 millió tartalék van. „ha a kormány nem hoz utólagos intézkedéseket, akkor a hiány akár 2,5 százalékos is lehet” – áll a tanács állásfoglalásában.

Az oktatás a nyertes?

Robert Fico kormányfő szerint a jövő éves költségvetés nyertese az oktatásügy, amely mintegy 300 millió euróval kaphat többet az ideinél. Ennek legnagyobb része a béremelésre fogy el. A tanárok bérének idén szeptemberi 6 százalékos emelése is jelentkezik a jövő éves büdzsében, és megjelenik benne a nem pedagógiai dolgozók januártól tervezett 4 százalékos béremelése is.

Peter Kažimír (Smer) pénzügyminiszter nekik 2018-ra is ilyen mértékű emelést ígér. Emellett jövő szeptembertől további hat százalékkal emelkedik a regionális iskolahálózatban dolgozók, illetve az egyetemi oktatók és tudományos munkatársak bére – ebben állapodott meg Peter Plavčan (SNS-jelölt) oktatási miniszter és Pavol Ondek, az Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének (OZPŠaV) elnöke. Ondek a jelenlegi választási időszak alatt összesen 55%-os emelésért lobbizott, jelenleg 30%-ra kapott ígéretet. Ráadásul az OZPŠaV a kezdő pedagógusoknak sem harcolt ki jobb fizetést. „A kezdő pedagógusok bruttó bére 650 euró, azt javasoltuk a tárcának, hogy őket a 10. fizetési osztályba sorolják be, ehhez azonban törvényt kell módosítani”- magyarázta Ondek, aki szerint a tárca már vizsgálja a javaslat hatásait. Becslése szerint azonban két éven belül nem várható változás a kezdő pedagógusok bérét illetően.

 

4,5 millió a kisebbségeknek

Jelentős mértékben, több mint 620 ezer euróval nő a kisebbségi kultúrák támogatására fordítható összeg jövőre. Az összesen 4,5 millió eurós támogatási keretösszegből a magyar kisebbség az idei 1,955 millió euró helyett több mint 2,268 millió euróra számíthat. Ez 16%-os emelkedést jelent, vagyis 313 ezer euróval többet kaphatnak magyar kulturális szervezetek. A kisebbségi kormánybiztos által már kihirdetett pályázat szerint az összeg 6 százaléka – 270 ezer euró – jut majd multikulturális és interetnikai tevékenységre, amelyre magyar szervezetek szintén pályázhatnak.

 

Adók és járulékok

A kisvállalkozók örülhetnek a jövő éves szabályoknak, mivel az átalányköltség a jelenlegi 40%-ról 60%-ra emelkedik, a felső határ pedig a most érvényes 5040 euróról 20 ezer euróra. Csökken a társasági adó is a jelenlegi 22%-ról 21%-ra. A kormány ugyanakkor bevezeti a 7 százalékos osztalékadót. Igaz, megszűnik az eddigi, 14 százalékos egészségbiztosítási járulék, amit szintén az osztalékból kellett fizetniük a vállalatoknak.

A leggazdagabbakat érintő változás, hogy a társadalom- és egészségbiztosítási járulék kivetési alapjának felső határa a jelenlegi 4290 euróról 6181-re emelkedik, vagyis akik havi 4290 eurónál többet keresnek, azok magasabb járulékot fognak fizetni.

 

Mintegy 17,4 milliárd eurót akar elkölteni jövőre a kormány úgy, hogy a bevételei 15,4 milliárd eurót tesznek majd ki, vagyis 2 milliárd eurót kölcsönből fedez. Ennek ellenére ez lesz az utóbbi évek legkiegyensúlyozottabb költségvetése, mivel a hiány GDP-arányosan számolva csak 1,29%-lesz. Ugyanakkor kiegyensúlyozott költségvetésre 2018-helyett csak 2019-ben számíthatunk először.

A koalíciós pártok elégedettek az elfogadott költségvetéssel. „Az Európai Bizottság értékelése szerint a jövő éves költségvetés az öt legjobb között van az unióban” – emelte ki Robert Fico miniszterelnök. Szerinte a jövő éves költségvetés nyertese az oktatásügy, amely mintegy 300 millió euró plusszal számolhat az idei évhez képest. Ennek jelentős része a béremelésre megy el, a szeptemberi 6 százalékos tanárbéremelés után januártól a többi iskolai alkalmazott fizetése is nő, igaz, csak 4 százalékkal. Szeptembertől újabb 6%-os béremelésre számíthatnak a tanárok. A hiányt nem tartja magasnak, úgy véli, minden ország olyan tempóban csökkenti a hiányt, ami neki megfelel. „A kiegyensúlyozott költségvetés nem olyan dolog, amiért imádkozni kellene, az országok költségvetése általában hiánnyal számol” – állítja Fico. Elégedett a költségvetéssel a másik két koalíciós partner is. Bugár Béla (Híd) szerint jó kompromisszum született. A költségvetés jövőre mintegy 600 ezer euróval többet szán a kisebbségi kultúrára is, a szervezetek összesen 4,5 millió eurót költhetnek el. Kedvez a költségvetés a kisvállalkozóknak is, jelentősen nő ugyanis a leírható átalányköltség összege. A társasági adó 22%-ról 21-re mérséklődik.

A gazdaság jövőre várhatóan 3,5 százalékkal erősödik, folytatódik majd a munkanélküliség csökkenése is, ami az ellenzék szerint alkalmat adott volna arra, hogy a kormány nagyobb mértékben csökkentse a hiányt és az államadósságot. Jozef Mihál (SaS) kifogásolta, hogy a kormány ahelyett, hogy általánosan csökkentené az adó- és járulékterheket, új adókat is bevezet, és a legmagasabb fizetési kategóriába tartozók számára növeli az egészségbiztosítási járulékot. Részletek a 2. oldalon.

 

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
munkás k

A többség nem fogta vissza a béreket

koronavírus

A 40–49 éves korosztályból került ki legtöbb új fertőzött a héten

bakelit

Reneszánszukat élik a bakelit hanglemezek

Igor Matovič

Matovič szerint nyárra beoltják az EU felnőtt lakosságának 70 százalékát

koronavírus iskola

Pénteken 2640 intézményben folytatódott a tantermi oktatás

koronavírus

Több száz ember teszteredményét ellenőrizték a rendőrök a Rozsnyói járásban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.