Az égen nincs válság

<p>Miközben a légitársaságok folyamatosan panaszkodnak helyzetük rosszabbodása miatt, a harmadik legnagyobb európai repülőtér, a frankfurti forgalmában egyelőre nem érzékelhetők válságjelek.</p>

Miközben a légitársaságok folyamatosan panaszkodnak helyzetük rosszabbodása miatt, a harmadik legnagyobb európai repülőtér, a frankfurti forgalmában egyelőre nem érzékelhetők válságjelek.
A repülőteret üzemeltető Fraport vezérigazgatója szerint sem a légi közlekedésben, sem a légi szállításban nincsenek arra utaló jelek, hogy a világ gazdasági válság elé nézne. Wilhelm Bender optimista az ágazat növekedési kilátásait illetően annak ellenére, hogy az élénkülő infláció hatással lehet az emberek utazási kiadásaira, elsősorban amiatt, hogy drágul az energia, s ezért többet kell fizetniük a közlekedésért, az áramért, a fűtésért. Mindez azonban szerinte nem veszélyezteti a légi közlekedést.

Hasonló véleményen van a Lufthansa Cargo vezetője is, aki úgy véli, hogy kis túlzás a vásárlőerő csökkenéséről beszélni, mert szerinte a világgazdaság egészét tekintve ennek éppen az ellenkezője történik: világszerte növekszik a vásárlóerő. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?