Ausztria a kedvenc

Ausztria a hazai munkavállalók számára az egyik legkedveltebb célterület. A Nyugat-Szlovákiában élők számára a legnagyobb előnyt a közelség jelenti, aminek köszönhetően akár naponta ingázhatnak, élvezve így az ausztriai magasabb béreket, és az olcsóbb szlovákiai megélhetési költségeket.

Ausztria a hazai munkavállalók számára az egyik legkedveltebb célterület. A Nyugat-Szlovákiában élők számára a legnagyobb előnyt a közelség jelenti, aminek köszönhetően akár naponta ingázhatnak, élvezve így az ausztriai magasabb béreket, és az olcsóbb szlovákiai megélhetési költségeket. Nyugati szomszédunk azonban szintén átmeneti időszakot vezetett be a keleti munkavállalók rohamától tartva. Emiatt leghamarabb a csatlakozást követően két éven belül teszi szabaddá munkapiacát a frissen csatlakozó államok polgárai előtt, indokolt esetben ezt az időszakot azonban akár öt évre is kitolhatja. Az elemzők szerint nagy valószínűséggel Bécs ez utóbbi változathoz folyamodik, vagyis az elkövetkező években is csak munkavállalási engedéllyel dolgozhatunk majd a nyugati szomszédunknál. Ausztria elsősorban a szakképzett munkaerő iránt érdeklődik. Előnyben vannak így az informatikusok, az orvosok és az egészségügyi nővérek. Jelentős érdeklődés van a szezonmunkások iránt is. A szezonmunkások esetében kvótákat vezettek be, vagyis egy szezonban legfeljebb 8 ezer munkást lehet alkalmazni. Jelenleg mintegy 5 ezer szlovákiai dolgozik Ausztriában, pontos számot azonban a hivatalok sem tudnak mondani, hiszen sokan feketén dolgoznak. Ha legálisan szeretnénk munkát vállalni a szomszédos országban, akkor a munkáltatónknak erre engedélyt kel kérnie az ottani regionális munkaügyi központnál. Az ügyintézés 72 euróba kerül. Információkat kérhetünk a [email protected] internetes címen, vagy a 02/54641334-es telefonszámon. (p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?