Átlagosan 10 százalékkal nőtt a vonatjegyek ára

Pozsony |

<p>Több mint hét év után tegnaptól újra drágult a vasúti közlekedés Szlovákiában. A menetjegyek ára átlagosan 10 százalékkal nőtt, a drágulás mértéke azonban függ a megtett út hosszától.</p>

Míg például korábban egy öt kilométeres szakaszért 0,26 eurót fizettünk, manapság ez 0,50 euró, vagyis az áremelés ez esetben 92 százalékos.

A vonatjegyek drágulása miatt csökkenhet a vonattal utazók száma – figyelmeztetnek ellenzéki és kormánypárti képviselők. „Az ugrásszerű áremelkedés miatt csökkenhetnek a vasúttársaság bevételei, a rövidebb szakaszokon ugyanis várhatóan kevesebben utaznak majd” – nyilatkozta Ondrej Matej (SDKÚ), aki korábban a Szlovák Vasúttársaságot is vezette, jelenleg pedig a kormányfő tanácsadója. Ľubomír Vážny (Smer), az előző kormány közlekedési minisztere logikátlannak nevezte az intézkedést, azt állítva, hogy amit a vasúttársaság az áremeléssel nyer, azt elveszti az utasszám csökkenése miatt. Az áremelésre a hivatalos álláspont szerint azért volt szükség, mert az utóbbi nyolc évben az árak alakulása nem vette figyelembe a megnövekedett kiadásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?