Átgondolatlan lépés volt Fico áfacsökkentése

Pozsony.

Pozsony. Már a földművelés-ügyi tárca is elismeri, hogy az előző Fico-kabinet döntése az alapvető élelmiszerek áfájá-nak a csökkentéséről elhibá-zott lépés volt, amely nagy valószínűséggel csak a keres-kedők bevételeit növelte, eurómilliókkal csökkentve az államkassza bevételeit.

A tavalyi parlamenti választások előtt a Robert Fico vezette Smer mindent bevetett annak érdekében, hogy növelje népszerűségét, újabb négy évre biztosítva a kormányzását. A hangulatjavító intézkedések között szerepelt az alapvető élelmiszerek áruforgalmi adójának a csökkentése is. Tavaly januártól így a korábbi 20-ról 10%-ra esett vissza a kenyér, a tej, a vaj és több húsfajta (friss és hűtött sertés-, marha-, baromfi-, juh-, kecske- és nyúlhús, élő halak, friss és fagyasztott édesvízi halak, halrudacskák) áfája is. A kereskedők már tavaly jelezték, hogy a 10 százalékpontos áfacsökkentés korántsem jelenti azt, hogy 10%-kal csökkennének az árak. „Az általános forgalmi adóval kapcsolatos szabályok szerint a 10 százalékos áfacsökkentésnek köszönhetően az árak 8,3%-kal csökkenhetnek” – nyilatkozta korábban Pavol Konštiak, a Szlovák Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szövetség elnöke. Az előző kormány földművelésügyi minisztere, Ľubomír Jahnátek még konkrét számokkal próbálta meg alátámasztani az intézkedés jogosságát, azt állítva, hogy az áfacsökkentést a lakosság is megérezte.

Mára azonban a földművelésügyi tárca is elismeri, hogy halvány fogalmuk sincs az áfacsökkentés tényleges hatásáról. „Téved, aki azt gondolja, hogy az áfacsökkentés valós hatása a fogyasztói árakra bármi módon mérhető. Csak azt tudjuk felmérni, hogy emiatt mennyivel csökkentek az állam bevételei” – állítja Csicsai Gábor földművelésügyi államtitkár, aki szerint az állam ezzel 70 millió eurótól esett el. Ez egyébként nagyjából megfelel a pénzügyminisztérium korábbi becslésének, a szaktárca az áfacsökkentés miatt tavaly 77, idén 81, jövőre pedig 84 millió eurós kieséssel számol. Az elemzők ezzel kapcsolatban már korábban figyelmeztettek arra, hogy a kiesett pénzösszeget a kormánynak máshonnan kell majd előteremtenie, vagyis végső soron úgyis az adófizetőkön veri el a port. Sokkal hatékonyabb lépésnek számított volna, ha az áfacsökkentés helyett az említett összegeket a fiatal gazdák támogatására fordította volna az állam, létrehozva azt a vállalkozói réteget, amely képes friss, minőségi és olcsó élelmiszerrel ellátni a hazai piacot – vallja Csicsai, aki szerint az elmúlt év eleji áfacsökkentés koncepciótlan és elhibázott lépés volt az előző Fico-kabinet részéről. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?