Árcsökkentésre kényszeríti az üzletláncokat a bevásárlóturizmus - hírünket szemlézte az MTI is

Pozsony |

<p>Úgy tűnik, a szlovákiai üzlethálózatok megelégelték a bevásárlóturizmust, és jelentős leárazásokba fogtak. Céljuk, hogy visszacsalogassák a vevőket, akik az elmúlt hónapokban a gazdasági válság és a gyenge forint miatt szinte mindent Magyarországon vásároltak.</p>

Az élelmiszerek leárazása ezen a héten kezdődött, a hazai üzlethálózatok már nemcsak egymás árait figyelik, hanem a magyarországiakkal próbálnak versenyezni. Akad árufajta, amelyet most 30-40%-kal olcsóbban kínálnak, mint a magyarországi boltok. A Hypernova és az Albert üzletláncokat üzemeltető Ahold is lépett. „A leggyakrabban vásárolt élelmiszerek árát csökkentettük. Mindez hosszú távú stratégiánk része, amelynek lényege a konkurencia figyelése, és az árak fokozatos csökkentése” – nyilatkozta Diana Chovancová Stanková, az Ahold szóvivője. Hasonló stratégiát választott a Tesco is. „Körülbelül egy hónappal ezelőtt vezettükbeaztazújdonságot, hogy termékeink árát összehasonlítjuk a határon túli árakkal, hogy az embereknek ne kelljen a bevásárlás miatt külföldre menni” – mondta Oľga Hrnčiarová, a Tesco StoresSlovakiaszóvivője.
Ľubomír Drahovský, a Terno piackutató ügynökség elemzője szerint ez az egyetlen módja annak, hogy a hálózatok megfékezzék a bevásárlóturizmust. Az államnak is jelentős veszteséget jelent, hogy egyre többen vásárolnak külföldön –azállamelsősorbanazáfánveszít, a februári becslés alapján éves szinten akár 500 millió euróval kevesebbfolyhatbeazállamkasszába. Hogy mi lett olcsübb? Az üzletláncok szerint majdnem minden, főleg a kenyér, a tej és az olaj. „A szlovákiai vásárló a tej vásárlásánál például 40 százalékot is megspórolhat. A leárazás 400 terméket érint” – tette hozzá Chovancová Stanková, az Ahold szóvivője. A Tesco szóvivőjének elmondása szerint 1000 termék árát csökkentették legalább 10, legtöbb 40 százalékkal. Szakértők úgy vélik, a vásárlókért folytatott verseny további leárazásokra fogja ösztönözni az üzletláncokat. Drahovský elmondta, egyfajta árháború kezdődött, és rövidesen nemcsak az élelmiszereket fogja érinteni, hanem a textilárut és az elektronikai cikkeket is. (dem, s)

További részletek az ÚJ Szó csütörtöki nyomtatott kiadásában.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?