Ajándékvásárlás hitelre

Pozsony |

<p>Az elmúlt hónapokban jelentős mértékben csökkentek a hitelkamatok, így egyre többen döntenek úgy, hogy a karácsonyi ajándékvásárlást is kölcsönből oldják meg. Mely pénzintézetek kínálják manapság a legkedvezőbb feltételeket, és mire kellene ügyelnünk, hogy ne járjunk pórul? Az alábbiakban erre keressük a választ.</p>

„A fogyasztási hitelek iránti kereslet az alacsony kamatoknak köszönhetően idén 43 százalékkal nőtt, és a karácsony előtti időszakban további bővülésre számíthatunk” – állítja Maroš Ovčarik, a pénzügyi termékek összehasonlításával foglalkozó Financnykompas.sk elemzője, aki szerint a hiteligénylőknek alaposan át kellene gondolniuk, hogy kihez is fordulnak kölcsönért. Sokak számára ugyan vonzónak tűnhetnek a banki engedéllyel nem rendelkező gyorshitelező társaságok ajánlatai, Ovčarik szerint azonban ezek közül csak három társaság ajánlata veheti fel a versenyt a bankokkal, vannak azonban olyanok is, amelyek teljes hiteldíjmutatója meghaladja a 300 százalékot. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy ezer eurós hitelért cserébe egy éven keresztül havonta 164 eurót kell törleszteni, vagyis a végösszeg megközelíti a 2 ezer eurót. „A banki engedéllyel nem rendelkező hiteltársaságok többnyire olyan fizetési feltételeket szabnak, amelyeket rendkívül nehéz összehasonlítani, így könnyebben megtéveszthetik az ügyfeleket” – vallja Andrea Straková, a Partners Group SK pénzügyi tanácsadó társaság elemzője. Szerinte az ilyen társaságok több olyan trükköt is bevetnek, amelyekkel igyekeznek megtéveszteni a fogyasztókat, így például felesleges információk tömegével árasztják el a hitelt igénylőket, miközben a lényeges dolgokat, például a kamatokat és a teljes hiteldíjmutatót „elfelejtik” megemlíteni. A Financnykompas.sk legújabb elemzésében 13 bank és 10 gyorshitelező társaság szerepel. „Az eredmények önmagukért beszélnek. Ha már mindenáron hitelt szeretnének felvenni, csak azt ajánlhatjuk, hogy ezt valamelyik banktól igényeljék” – vallja Ovčarik. Ez utóbbiaktól a kölcsönt igénylők általában azért idegenkednek, mert a hitelnyújtásért is külön díjat számláznak, Ovčarik szerint azonban az általuk elvégzett elemzés szerint az ilyen bankok többnyire kedvezőbb kamatokat kínálnak. A legjobb megoldásnak persze az elemzők szerint is az számít, ha a hitelfelvétel helyett már az év folyamán félretesznek bizonyos összeget a karácsonyi ajándékokra. A Fincentrum elemzése szerint ennek köszönhetően akár 15–20 százalékkal több pénzt fordíthatunk a vásárlásra, hiszen nem kell fizetnünk a banki díjakat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?