A vártnál nagyobb recesszió lehet Ukrajnában

Kijev |

<p>Az ukrán bruttó hazai termék (GDP) 2014-ben akár 10 százalékkal is csökkenhet Valeria Hontareva, az ukrán központi bank elnöke szerint. A visszaesés mértéke ebben az esetben jelentősen meghaladná a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által korábban becsült 6,5 százalékos éves GDP-csökkenést.</p>

"Gondolom, ez a csökkenés mínusz kilenc százalékos is lehet, vagy akár mínusz tíz százalékos is" - idézte az ukrajnai Interfax hírügynökség az ukrán jegybank vezetőjét. Valeria Hontareva szerint az egyre rosszabb gazdasági helyzetért egyértelműen az Ukrajna keleti felében zajló konfliktus a felelős.

Az IMF számításai szerint Ukrajnában már 2013-ban se volt gazdasági növekedés. Az ukrán központi bank elnöke elmondta, hogy a konfliktus miatt az Oroszországba irányuló ukrán export 35 százalékkal esik vissza 2014-ben, de azt kizárta, hogy Ukrajnának államcsődöt kellene bejelentenie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?