A vártnál jóval nagyobb a hiány

Pozsony/Brüsszel |

<p>A szlovák államháztartás hiánya tavaly elérte a bruttó hazai termék (GDP) 7,93 százalékát – derül ki a statisztikai hivatal legfrissebb elemzéséből, vagyis valóra vált Ivan Mikloš múlt havi figyelmeztetése.</p>

A pénzügyminiszter már akkor jelezte, hogy a hivatal korábbi, 6,77%-os becslése nem felel meg a valóságnak, és a deficit akár 8% is lehet. Egy évvel korábban még csak 2,09%-os hiányt mértek, az idei évre pedig a statisztikai hivatal 7,81%-os deficitet vár. Míg Szlovákia adóssága tavaly a GDP alig valamivel több, mint 35%-a volt, idén ez 42,47%-ra ugrott. Szlovákia azonban még így sem tartozik a legfelelőtlenebb uniós tagországok közé. Az Eurostat adatai szerint a legnagyobb GDParányos költségvetési hiányt 2009-ben Írország (14,4%), NagyBritannia (11,4%) és Spanyolország (11,1%) produkálta. Görög adatokat nem tettek közzé. A legnagyobb állami adóssággal 2009-ben Olaszországnak (a hazai össztermék 116%-a), Belgiumnak (96,2%), Magyarországnak (78,4%) és Franciaországnak kellett megküzdenie. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?