A válság miatt nő a bankbetétek vonzereje

<p>Az euró 2009-es átvétele, továbbá a pénzügyi válság miatti, a szokásosnál jóval magasabb betéti kamatok hatására egyre nő a bankbetétek vonzereje. 2008 szeptemberének végén a szlovákiai kereskedelmi bankokban együttesen 538 milliárd koronát (17,86 milliárd euró) tartott a lakosság a hagyományos betétszámlákon.</p>

15,6 százalékkal több pénzt, mint 2007 hasonló időszakában – derül ki a Szlovák Bankszövetség által a szerkesztőségünknek eljuttatott tájékoztatóból.

Csak a harmadik negyedévben 20,66 milliárd koronával (685,79 millió euró) emelkedett a lakossági betétállomány. A szervezet szerint a közelgő pénzcsere legkényelmesebb módja, ha a lakosság bankba teszi a pénzét, mert januárban így sorakozás nélkül és díjtalanul jut hozzá az euróhoz. „A bankok igyekeznek megkönnyíteni az euróra való átállást, folyamatosan tájékoztatnak azokról a lehetőségekről, melyek segítségével elkerülhetik az átváltással kapcsolatos nehézségeket” – jelentette ki Ladislav Unčovský, a bankszövetség ügyvezető igazgatója. A pénzintézetek az utóbbi időben jobb betéti kamatokat állapítottak meg, s ez szintén az elhelyezett vagyon növekedését eredményezhette. Alena Walterová, az Általános Hitelbank (VÚB) szóvivője szerint a bankbetétek növekedéséhez hozzájárult a recesszió is.

„A válság idején még mindig az egyik legmegbízhatóbb befektetés a bankbetét” – jelentette ki a szóvivő. A kormány az elhelyezett összeg 100 százalékára vállalt garanciát.
A betétállomány gyarapodása mellett egyre nagyobb a készpénzkímélő fizetési módszer szerepe: 2008. szeptember végén 5,126 millió bankkártyát regisztráltak országosan, 380 ezerrel többet, mint 2007 hasonló időszakában. (shz, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?