A válság lyukat üt a költségvetésbe

Pozsony |

<p>A gazdaság lefékeződése miatt jövőre 665 millió euró adóbevétel esik ki, és ha nem lesznek újabb takarékossági intézkedések, 2013-ban az adókiesés mértéke elérheti az 1,15 milliárd eurót, ami a hazai össztermék 1,5%-ának felel meg – figyelmeztetett Ivan Mikloš pénzügyminiszter.</p>

A helyzetet súlyosbítja, hogy az előrehozott választások miatt elmarad a járulékreform, leállt a kórházak pénzügyi rendbetétele, az önkormányzatok is több pénzt harcoltak ki – mindezekkel a hatásokkal együtt, beleértve a választások költségterhét is (ez 28 millió euró), az államkassza kiesése jövőre felkúszhat 850 millió euróra.

Mikloš szerint a Szlovák Gázművek osztalékából további 120 millió euró szerezhető, a vártnál kisebb kamatterhek akár 100 millió euróval is könynyíthetikaz adósságfizetését,az állami tisztségviselők bérének befagyasztása 7 milliót hozhat, vagyis a bevételi oldal némileg szintén növelhető. Ezzel együtt, ha az államháztartási hiány az előzetes számítások szerint 2012-ben túllépné a 4,6%-ot (idén -4,9%-kal számolnak), akkor a pénzügyminiszter inkább a költségvetési provizórium mellett teszi le voksát, főleg, ha a költségvetési vita során népszerűséghajhász, kiadásnövelő intézkedéseket fogadnának el. „Még látok esélyt további bevételekre, újra napirendre kerülhetaborésasörjövedékiadójának emelése, az ingatlanadó feltornázása” – mondta Mikloš, aki szeretné újra a parlament elé vinni a lakás-takarékpénztárakról szóló törvénytervezetet, és az állami prémium lefaragása árán 30 millió eurót remél. Várhatóan a jövő héten vizsgálják meg a kormánypártok, miképpen lehetne tovább mérsékelni a költségvetés hiányát. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?