A szőlőtermelők kára elérte a 140 ezer eurót

Pozsony |

<p>A rendkívül szeszélyes nyári időjárás alaposan kedvét szegte a szlovákiai mezőgazdasági termelőknek, több ágazatban is tetemes károkat okozva. A csapások nem kerülték el a szőlőtermelőket sem, akiknek mintegy 140 ezer eurós káruk keletkezett.</p>

A csapadékos idő régiónkban kedvezett a fertőzések terjedésének, főként a szokásosnál korábban megjelent lisztharmatfertőzés okozott jelentős károkat a tőkékben. A gazdáknak emiatt nagyjából az ötödével többet kellett költeniük a tavalyinál a növényvédelemre. Az időjárás okozta kieséseket a termés bebiztosításával lehet valamelyest pótolni. „Az egyre kiszámíthatatlanabb időjárás komoly károkat tehet a növényzetben, de a gazdáknak nem csak ez okoz gondot. A szeszélyes időjárás, az erős szélviharok és felhőszakadások több helyen a gazdasági épületekben is kárt tettek. Az Allianz Biztosító több tízezer eurós kárt térített meg a termelőknek. A szőlőtermesztőket a legtöbb kár július végén, augusztus elején érte” – részletezte Anton Jendek, az Allianz mezőgazdasági biztosításokkal foglalkozó részlegének a vezetője. A biztosítási szakember elmondta: a jégverések okozta károkkal szemben megkötött biztosítás a rügyfakadástól kezdődően egészen a termés betakarításának napjáig érvényes. A termelők komplex biztosítást kapnak az egész vegetációs időszakra. Pluszbiztosításként ajánlott a fagykárokkal szembeni biztosítás, amely a december 1-jével kezdődő időszakot öleli fel a következő év június 20-áig. A biztosítás kiterjed a gombás megbetegedések okozta károkra, valamint a lisztharmat során keletkezett károkra is. „A termelő választja ki a biztosítási tételt, s a biztosító annak függvényében téríti meg a károkat. Aki nagyobb biztosítási összeget fizet, komolyabb kártérítést igényelhet” – hangsúlyozza Jendek. A szőlészetek bebiztosításához az erre szánt alapokból jelentős mértékben hozzájárul az Európai Unió is. Az EU az éves biztosítási tétel akár 50 százalékát is megtéríti. (sb)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?