A szegények kimaradtak a globalizációból

New York/Porto Alegre. A Davos helyett New Yorkban folyó Világgazdasági Fórumon tartott felszólásában II. Abdalláh jordániai király rámutatott, hogy a béke megteremtéséhez szükség van az izraeli-palesztin konfliktus igazságos megoldására, és a nemzetek közösségének haladéktalanul cselekednie kell ebben az ügyben.

New York/Porto Alegre. A Davos helyett New Yorkban folyó Világgazdasági Fórumon tartott felszólásában II. Abdalláh jordániai király rámutatott, hogy a béke megteremtéséhez szükség van az izraeli-palesztin konfliktus igazságos megoldására, és a nemzetek közösségének haladéktalanul cselekednie kell ebben az ügyben. Soros György szerint az Egyesült Államoknak, amely hegemón hatalomként uralja a nemzetközi porondot, a fejlesztést célzó erőfeszítésekben is élen kell járnia, nem szabad pusztán a terrorizmus elleni harcra összpontosítania. A fórumon a magyar származású amerikai üzletember arról is beszélt, hogy a szélsőségességet nem lehet kiirtani, „amíg nem törődünk a társadalmi szükségletekkel, nem orvosoljuk az egyenlőtlenségeket és a fejletlenebb országokban tapasztalható aránytalanságokat”. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Zbigniew Brzezinski volt amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó, aki egyebek közt arra hívta fel a figyelmet: az Egyesült Államok korántsem kizárólag karhatalmi elnyomással törte le a Fekete Párducok által megtestesített erőszakot és a hetvenes évek „városi gerilla” mozgalmait, hanem a polgári szabadságjogokat kiterjesztő törvényalkotással is. Paul O’Neill amerikai pénzügyminiszter jóval derűlátóbban szólt az idei kilátásokról az amerikai gazdasági növekedés megindulásával kapcsolatban, mint azok a vezető üzletemberek, akik szintén kifejtették véleményüket a Fórumon. Ez utóbbiak között például Bill Gates, a Microsoft alapítója arról beszélt: ő sehol nem látja annak jelét, hogy 2002 valamilyen nagyobb ugrást hozna. A Fórum szervező apparátusa a Harvard egyetemmel együttműködve vasárnap tette közzé globális info-technológiai jelentését, amely egyebek közt azt vizsgálta, hogy a világ mely régiói a legfelkészültebbek a „hálózatokkal átszőtt világhoz” való alkalmazkodásra. A tanulmány készítői arra jutottak, hogy a felkészültség az Egyesült Államokban, Észak-Európában és Szingapúrban a legelőrehaladottabb. Az ENSZ főtitkára nem ért egyet azzal a nézettel, amely szerint a világ népességének legszegényebb rétegei a globalizáció áldozatai lennének. Az ő problémájuk éppen az, hogy a legtöbb esetben kimaradnak a globalizációból – mondta Kofi Annan úgy véli, elsősorban az üzleti szférára hárul annak gyakorlati bizonyítása, hogy a világ népességének az az egymilliárd fős hányada, amely az elemi létfeltételeket is nélkülözni kénytelen, nem a globalizáció, hanem a globalizációból való kimaradás áldozata. Annan szerint az üzletemberek jelentős része a kormányoktól várja a megoldást, a legtöbben azonban azt is belátják, hogy hosszabb távon a nyereség is gazdasági és szociális feltételektől, valamint a politikai stabilitástól függ. A brazíliai Porto Alegrében, a második Szociális Világfórum keretében tartott békekonferencia kiáltványa a háborúk nélküli világ megteremtését sürgeti, élesen bírálva az Egyesült Államokat. A dokumentum szerint a szeptember 11-i Amerika-ellenes terrormerényletekre válaszul bevezették a terrort, mint az országok közötti kapcsolatok formáját a nemzetközi jog helyett. A Washingtont az egész világra kiterjedő hidegháborús légkör kialakításával vádoló kiáltvány szerint mégis lehetséges és elengedhetetlen a háborúk nélküli világ megteremtése, aminek előfeltétele egy, a válságok megoldásához szükséges hatalommal és legitimitással felruházott nemzetközi szervezet létrehozása. Ugyanilyen feltételnek tekintik a szegény országok külföldi adósságainak eltörlését, a fegyveriparból származó hasznot tisztára mosó adóparadicsomok megszüntetését, valamint a hadiipar felszámolását. (K–r)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?