A Škoda bemutatta új autóját, itt a Citigo!

<p>Lerántotta a leplet a Škoda a vadonatúj kis autójáról, mely a Citigo nevet viseli. A Volkswagen konszern második városi kocsijáról van szó, az elsőt, a VW up!-ot a frankfurti autószalonon mutatták be.</p>

A harmadik városi autó a Seat márka logóját fogja viselni.

Az árát még ugyan nem hozták nyilvánosságra, de lapértesülések szerint olcsóbb lesz, mint az up!, tehát alapváltozatban nem kerülhet többe 8490 eurónál. A csehországi árakat két hét múlva hozzák nyilvánosságra, a többi országnak még várnia kell. A fiatalokat állítólag a választható extrafelszerelés széles skálájával próbálják meggyőzni az autó megvásárlásáról, az idősebbeket pedig az autó praktikusságával, egyszerű kezelhetőségével. Az autó a Škoda fő formatervezőjének, Jozef Kabáňnak a kézjegyét viseli. A sajtótájékoztatón elmondta: elsődleges célja az volt, hogy a kocsi ne úgy nézzen ki, mint a nagyobb modellek karikatúrája. Sajátos, egyedi karakterrel rendelkező modellt akart kialakítani. Annak ellenére, hogy a három márka Pozsonyban gyártott autóját, a gyártási költségek lefaragása érdekében, ugyanazon az alapon készítik, tehát bizonyos elemek értelemszerűen egyformák lesznek, az autó mégis sokban különbözik.

A Citigo járgányról bővebb információkat és képeket a jövő hétfői Autó-Motor mellékletben olvashatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?