A Rosznyefty a Déli Áramlat befagyasztását javasolja

Moszkva |

<p>Orosz lapértesülés szerint a Rosznyefty olajvállalat intézkedések egész sorát javasolta Vlagyimir Putyin elnöknek a válság és a nyugati szankciók által sújtott hazai gazdaság támogatására, kezdve a külföldről származó nukleáris hulladékok importjának leállításától a külföldi cégek ipari berendezései kivitelének megtiltásán keresztül a Déli Áramlat gázvezeték projektjének befagyasztásáig.</p>

A Kreml tagadta, hogy Igor Szecsin, a legnagyobb orosz olajvállalat vezetője ellenszankciókról szóló javaslatot terjesztett az államfő elé. A Kommerszant című orosz gazdasági-politikai napilap névtelenül nyilatkozó kormányzati és vállalati forrásaira hivatkozva szerdán azt írta, hogy az elnöknek küldött terjedelmes dokumentumban a Rosznyefty egyebek között javasolta, hogy az Európai Unióba irányuló gázszállításokért előre fizessenek a vevők,   valamint Moszkva állítsa le a Déli Áramlat projektet.

Emellett a Rosznyefty felvetette a Nemzetközi Űrállomás orosz moduljai használatának és a nemzetközi együttműködésnek a korlátozását, az Európai Unióból és az Egyesült Államokból származó nukleáris hulladékok importtilalmát, az uniós és európai állampolgárok Oroszországban lévő vagyonának esetleges zárolását a nem teljesített szerződések biztosítékaiként. Kezdeményezte azt is, hogy ne engedélyezzék az Oroszországba már behozott, de a nyugati szankciók miatt orosz projektekben nem használható külföldi kőolaj- és földgázipari berendezések kivitelét, azaz gyakorlatilag sajátítsák ki nyugati vállalatok tulajdonát - mondta az újság egyik forrása, aki szerint a Rosznyefty kívánságai érthetők, de nehezen megvalósíthatók.

Elsősorban Európa szenvedné meg a gáziparral kapcsolatos javaslatok esetleges megvalósítását. Az Európai Bizottság nem egyszer próbálta már leállítani a Déli Áramlat megépítésével kapcsolatos terveket, de a Rosznyeftynek meggyőződése, hogy nem Oroszország, hanem inkább az Európai Unió szenvedné meg ezt.

"A nyilvános ellenkezés dacára az Európai Unió nagyon is érdekelt a (Déli Áramlat) projekt megvalósításában, mivel Európa energetikai biztonságának problémáját orosz forrásokból oldanák meg" - mondta a napilap forrása Szecsin álláspontját ismertetve. A Kommerszant megítélése szerint a javaslatok egy része nem is annyira a Nyugat elleni leplezetlen kirohanásnak, mint inkább a legnagyobb gázpiaci rivális, a Gazprom elleni támadásnak tűnik.

Valerij Nyesztyerov, a Sberbank Investment Research nevű elemzőcég munkatársa úgy látja, hogy az ötletek a Gazprommal való küzdelem részét képezik. A Gazprom nem érdekelt az európai gázszállítások előzetes kifizetésében, mert az egy olyan "vészhelyzeti eszköz", amelyet bonyolult helyzetekben, például az ukrán válság esetében alkalmaz. Az európai fogyasztók stabilan fizetnek, és nemigen egyeznek bele ilyen döntésbe.

Az újság egyik forrása próbálkozásnak tartja a javaslatcsomagot, hogy "legalább valamiképpen válaszoljanak az orosz üzleti élet elleni agresszív intézkedésekre". Nem hivatalos információk szerint hasonló indítványokat készített a Gazprom is. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő közölte, hogy a Rosznyefty nem dolgozott ki semmiféle szankcióellenes javaslatcsomagot. A Rosznyefty hivatalosan cáfolta a Kommerszant értesüléseit, és azzal fenyegetőzött, hogy bepereli az újságot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?