A RegioJet emeli a vonatjegyek árát

Pozsony |

<p>Hétfőtől jelentősen drágulnak a RegioJet főváros és Kassa között ingázó járatai. Azt követően, hogy az állam törölte a vonalon közlekedő InterCity (IC) járatokat, a RegioJet úgymond konkurencia nélkül maradt, ezért úgy döntött, megemeli a jegyek árát.</p>

Jelenleg a cseh magáncég sárga vonataira a legolcsóbb jegy ára 9 és 13,30 euró között mozog. A jövő hétfőtől egyes napokon 18,70 euróba kerül majd a legolcsóbb. „Ez a változás bizonyos napokon, frekventált járatokon, a csúcsidőben lesz érvényes” – közölte a RegioJet. Azt, hogy konkrétan mely járatokat drágítják, egyelőre nem tették közzé. Lapértesülések szerint egy héten legfeljebb hét vonatot érint a változás mindkét irányban. Többet kell majd fizetni a Pozsonyból csütörtökön és pénteken délután induló vonatokra, illetve a vasárnap délután Kassáról induló szerelvényekre. A 18,70 eurós jegy csupán hat centtel lesz olcsóbb, mint az állami gyorsvonatokra szóló vonatjegy. A magáncég viszont állítja, az állami társasághoz képest jóval több szolgáltatást kínálnak az utasoknak. „Továbbra is ingyen kapnak újságot, kávét és egyéb üdítőt. Mindezt annak ellenére, hogy az állami céggel ellentétben mi nem kapunk dotációt” – közölte a RegioJet. A társaság elismerte azt is, hogy ezzel a lépéssel az éves veszteséget akarják fedezni, ez tavaly a négymillió eurót is elérhette. A cseh cég abban bízik, hogy a drágulásnak köszönhetően rászoktatja az utasokat, hogy kevésbé frekventált időpontokban is utazzanak, például hétközben, amikor a RegioJet szerelvényei félig üresen közlekednek. A RegioJet egyébként júniustól Pozsony és Kassa között a jelenlegi 10 vagonból álló szerelvény helyett 13 vagonossal akar közlekedni. Hogy megvalósul-e ez a terv, az elsősorban attól függ, beengedi-e az állami vasút a sárga vonatokat a pozsonyi főállomás harmadik peronjára, ugyanis egyedül innen lehet ilyen hosszú vonatokat indítani. Addigra viszont az eredeti konkurencia, az állami IC-vonatok is visszatérhetnek a vonalra, a Szlovák Nemzeti Párt ugyanis a kormányprogramba akarja foglalni az IC-járatok ismételt bevezetését Pozsony és Kassa között. Nagy a valószínűsége, hogy amint ez megtörténik, a RegioJet ismét csökkenti a jegyárakat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?