A pénztárcánk idén is megérzi a szárazságot

szárazság
Pozsony |

Szlovákia több régiója is óriási szárazságot jelez, és ha nem változik a helyzet, ez az árakra is hatással lesz. A gazdák attól félnek, hogy jóval kevesebb lehet a termés, mint az előző években, ami előbb-utóbb az élelmiszerek árában is megmutatkozik.

„A mostani szárazság nagyon kezd hasonlítani a 2017-eshez. Akkor szintén elenyésző csapadékmennyiséggel indult a tavasz. Mi idén február 20-án kezdtük meg a tavaszi árpa vetését, azóta mindössze 12 milliméternyi csapadék hullott. Ez rendkívül kevés. Az 550 hektárnyi őszi vetésű búzánk fejlődésére pozitív hatással volt, hogy a kelést követően alaposan megöntöztük. A 260 hektáron termesztett repcét háromszor is trágyáztuk, ami ugyancsak hozzájárult ahhoz, hogy a növénykultúra most nem érzi annyira a csapadékhiányt, egyelőre erőteljesen, szépen fejlődik” – mondta lapunknak Németh György, a csenkei Agrolens vállalat ügyvezetője.

A meteorológusok péntekre és szombatra – legalábbis egyelőre – kiadósabb esőt jeleznek. Ha ez elmarad, a csenkei határban mindenképpen elkezdik öntözni a tavaszi vetésűeket. Németh György szerint a 120 hektáron elvetett tavaszi árpára, valamint az 53 hektárnyi durumbúzára 35–40 milliméternyi vizet juttatnak ki mesterségesen. Napi átlagban 40 hektár területet képesek öntözni. „A 2017-es évet említettem, és ezzel az évvel kapcsolatban nem árt emlékeztetni arra is, hogy még mindig nem kaptuk meg az államtól az akkori szárazság okozta károk pótlásáért járó pénzt. Sőt, arról sem tájékoztattak bennünket, hogy milyen módszer alapján lesz kifizetve a támogatás. Az idei év első felében már végre rendezni kellene ezt a kényes kérdést” – hangsúlyozta Németh.

A gútai határban is várnak a gazdák az esőre. Március folyamán esett két alkalommal 2-2, egyszer pedig 8 milliméter. „Mivel nagyon száraz volt a január és a február is, óriási a csapadékhiány. A tavaszi munkák végzésénél emiatt arra törekszünk, hogy a talaj-előkészítés és a vetés között minél rövidebb idő teljen el, hogy legalább a meglévő minimális nedvesség a talajban maradjon. A vetést követően azonnal indulnak a hengerek, hogy tömörítsük a talajt” – nyilatkozta Tóth Péter, a Gútai Mezőgazdasági Szövetkezet növénytermesztési részlegének a vezetője. Az agronómus azt is elmondta, hogy március 14-ig nagyjából 300 hektárnyi területen elvetették a tavaszi árpát, a napraforgómag talajba juttatásához pedig április 1-jén láttak hozzá, 520 hektáron termesztik a növénykultúrát.

Az őszi vetésű búzának megadták a gútaiak a kellő tápanyagot, de a kedvező áttelelést követően a búzaparcellákon is látható a csapadékhiány.

„Az őszi árpa jól áttelelt, de most már valóban nagyon kellene az eső. Akár 8–10 milliméter is nagyon segítene”

– mondta a gútai szövetkezet agronómusa.

Március közepe táján a méhi határban hullott 4–5 milliméter csapadék, ami elenyésző mennyiség. A növényzet fejlődéséhez sokkal többre lenne szükség. „Március első hetében indítottuk be a tavaszi munkákat, és a talaj-előkészítésnél elsősorban arra törekedtünk, hogy a talajban meglevő csapadékot a lehető legnagyobb mértékben megőrizzük. Ugyancsak a jelzett időszakban végeztük el az ősziek tápanyagellátását. Látni a 220 hektáron termesztett őszi búzánkon, hogy sínylődik, annak ellenére, hogy megkapta a javasolt tápanyagmennyiséget és -mi-nőséget egyaránt. Ősszel mást nem is vetettünk, mert az utóbbi években azt tapasztaltam, hogy az árpa, a zab nem bírja annyira a szárazságokból eredő leterhelést, mint a búza” – mondta lapunknak Asztalos Ferenc méhi magángazda.

A szárazság nem csupán Szlovákiát sújtja, az egész Kárpát-medencét érinti.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) legfrissebb agrometeorológiai elemzése szerint a felső talajréteg szárazsága már Magyarországon is elérte a kritikus szintet, a csapadékhiány országszerte 20–30 milliméter közötti. Az OMSZ szerint az őszi vetések a napos, meleg időben gyorsan fejlődnének, de a legtöbb helyen a szárazság ezt lassítja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?