A pénzhiány szab határt az álmainknak

Pozsony |

Biztos anyagi és családi háttér, egészséges élet, elegendő szabadidő – elsősorban erre vágyik Szlovákia lakosságának a nagy része a Partners Alapítvány által megrendelt legújabb felmérés szerint, amelynek az apropóját a szeptember 8-ra eső pénzügyi tudás napja adta.

„A megkérdezettek több mint harmada szerint eddig csaknem minden álmukat sikerült teljesíteni, minden második állítja azt, hogy a vágyaik fele vált valóra, teljes csődre pedig csak 15 százaléknyian panaszkodnak” – nyilatkozta Monika Remiašová, a Partners Alapítvány munkatársa.

A Focus közvélemény-kutató intézet által elvégzett felmérés szerint a lakosság nagyjából háromnegyede az anyagi biztonságot tartja a legfontosabbnak, és természetesen azt, hogy a felhalmozott vagyonát élvezhesse is. A megkérdezettek kétharmada vágyik biztos családi háttérre, és csaknem ugyanennyien arra is, hogy elegendő idejük legyenek a hobbijaikra.

A legnagyobb álmok között az egészséges életet a megkérdezettek 61 százaléka jelölte meg, minden második válaszadó vágyik saját lakásra, kirándulásokra, és arra, hogy a gyerekeinek megfelelő iskolai végzettséget biztosíthasson. Nem meglepő, hogy a legtöbben a családalapítással, a megfelelő partner kiválasztásával kapcsolatos álmaik megvalósulásával elégedettek, míg az anyagiak bebiztosítása szempontjából jóval nagyobb az elégedetlenség. Remiašová szerint az álmaik meghiúsulását a legtöbben, csaknem minden második válaszadó az anyagiak hiányával magyarázza, negyedük időhiányra, az ötödük pedig egészségügyi problémákra hivatkozik.

Minden ötödik válaszadó panaszkodik arra is, hogy már túl idős ahhoz, hogy megvalósítsa az álmait. Ez azonban némiképp ellentmond annak, hogy a megkérdezettek háromnegyede azt tervezi, hogy épp a nyugdíjas éveiben váltja majd valóra a legnagyobb álmait, vagyis, hogy több időt tölthessen a családjával, több időt szentelhessen a hobbijának és jóval többet utazhasson. Remiašová szerint arra is kíváncsiak voltak, hogy a megkérdezettek mekkora nyugdíjat tartanának elfogadhatónak, hogy valóra válthassák az álmaikat. Minden negyedik megkérdezett 1300 euró feletti nyugdíjjal lenne elégedett, csaknem a 40 százalékuk pedig 900 és 1300 euró közötti összegre vágyik.

„Hogy a nyugdíjas éveikre bebiztosítsák magukat, arra a fiataloknak is már most gondolniuk kellene, hiszen csak az államra nem hagyatkozhatnak. Hosszabb távon akár már havi 50 euró megtakarításával is szép összeget halmozhatunk fel a nyugdíjas éveinkre”

– állítja Maroš Ovčarik, a Finančný kompas pénzügyi portál elemzője. A Focus most közzétett felmérése szerint a lakosság 12 százaléka egyébként havonta legfeljebb 30, 14 százaléka 30 és 50, 15 százaléka 51 és 100, további 15 százaléka pedig 100 euró feletti összeget képes megtakarítani.

Andrea Straková, a Partners Group SK pénzügyi szakértője szerint a havi bevételeinknek nagyjából a 10 százalékát kellene félretennünk a nem várt kiadásokra, 20 százalékát pedig a hosszabb távú célok megvalósítására. „A legfontosabb a fegyelem, ha egyszer elkezdünk takarékoskodni, ne hagyjuk abba, ellenkező esetben ugyanis búcsút inthetünk az álmainknak” – tette hozzá Straková.

(mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?