Szlovákia lakosságának csaknem 70%-a ellenzi az áruházláncokat sújtó különleges illetékről szóló törvényjavaslatot. A jogszabály elfogadását csak a lakosság mintegy 20%-a támogatja, 10 százaléknyian nem tudtak véleményt nyilvánítani a témában.
A lakosság csaknem 70%-a ellenzi az áruházláncokat sújtó illetéket
Ez abból a közvélemény-kutatásból derül ki, melyet a Go4insight ügynökség végzett 2018. november 14. és 19. között, 1003, 18 év feletti válaszadó bevonásával. A felmérést a Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetsége (SAMO) rendelte meg.
A válaszadóknak az ügynökség munkatársai a következőképpen foglalták össze a törvényjavaslatban foglaltakat: "Egy új törvényjavaslat értelmében különleges illetékkel sújtanák az üzletláncokat, amelynek összege a nettó árbevételük 2,5%-át tenné ki. Az illeték azokat az áruházláncokat érintené, amelyek esetében az áruforgalom legalább 10%-át az élelmiszerek teszik ki, és amelyek legalább két járásban jelen vannak. Az így befolyó összeget egy kockázatitőke-alap, illetve egy marketing alap létrehozására használnák fel, melyek célja a hazai, friss élelmiszerek árusítása és a klímaváltozás elleni küzdelem támogatása, valamint új technológiák vásárlása lenne."
Radovan Baláž, az SNS képviselője csütörtökön (11.22.), a gazdasági bizottság ülésén a törvényjavaslattal kapcsolatban bizonyos módosításokat helyezett kilátásba. Az élelmiszerforgalom arányát például 10%-ról 25%-ra emelnék. A módosító javaslat értelmében továbbá felmentenék a különleges illeték fizetése alól a kis és közepes vállalkozásokat, a kiskereskedéseket, a falusi boltokat, a kereskedelmi szövetségeket és azokat az üzleteket, amelyek a törvény által meghatározott ún. legkevésbé fejlett járásokban találhatók.
A felmérés résztvevőinek 69,7%-a ellenezte a javaslatot, közülük 35,5 százaléknyian határozottan, 34,2 százaléknyian pedig részben elutasították azt. A megkérdezettek csupán 20,2%-a támogatta a törvény elfogadását, 4 százaléknyian határozottan támogatták. A legtöbb támogató a 60 feletti korosztályból került ki. Az idősebbek 29%-a értett egyet a javaslattal, 64%-uk azonban ellene volt.
A közvélemény-kutatás szerint a szlovákiai lakosok leginkább (86%) a mindennapi élelmiszerek árának emelkedésétől tartanak. Sokan (73%) aggódnak amiatt is, hogy az illetékből befolyó összeget nem transzparens módon használnák fel, illetve hogy tönkremennének a kisebb községekben üzemelő kisboltok (70%). A lakosok többsége (57%) a jogszabályt ilyen formában diszkriminatívnak tartja. Az ellenzők szerint a törvény nem megfelelő eszköz a szlovák termelők és mezőgazdászok megsegítésére.
A jogszabály támogatói azzal érvelnek, hogy az komolyabban nem károsítaná az üzletláncokat, a befolyó összeg viszont jelentősen hozzájárulna az állami költségvetéshez, az így nyert pénzt elsősorban az agráriparban hasznosíthatnák. Szerintük a törvény csökkentené a külföldi áruházláncok befolyását is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.