A hitelezők nemet mondtak a görög javaslatokra, esnek a részvényárak

<p>A nemzetközi hitelezők elutasították Görögországnak az adósságrendezésre &nbsp;és az államcsőd elkerülésére tett görög javaslatokat - jelentette be a görög miniszterelnök.&nbsp;</p>

A hírre komoly mínuszba kerültek az európai tőzsdemutatók, London kivételével. Alekszisz Cirpasz kormányfő azt mondta, hogy "a hitelezők elutasították a legújabb görög javaslatokat."    Egy uniós tisztségviselő azonban később azt is bejelentette, hogy a tárgyalások nem szakadtak meg, a tervezettnek megfelelően folytatódnak a hitelezők és Görögország között.    Röviddel korábban az Európai Unió egyik illetékese arról beszélt, hogy a nemzetközi hitelezők csalódottak a görög nyugdíjrendszer, az áfa és a társasági adórendszer átalakítására tett görög javaslatok kapcsán.    A Reutersnek név nélkül nyilatkozó forrás elmondta: a nemzetközi hitelezők délben ülnek tárgyaló asztalhoz, majd körülbelül egy óra múlva csatlakozik hozzájuk a görög miniszterelnök. Hozzátette: több kérdésben eltérnek a vélemények, a keddi tárgyalások nem hoztak közeledést.     Röviddel 12 óra előtt a frankfurti tőzsdemutató 0,98 százalékos, a párizsi 0,79 százalékos mínuszban állt. A londoni börze irányadó FTSE100 indexe 0,12 százalékos erősödést jelzett. Ugyanekkor az athéni tőzsde irányadó indexe csaknem 3,5 százalékos veszteségen állt a keddi záróértékhez képest.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?